2011. február 3-4-én rendezik meg a 4. Európai Régiók Közötti Együttműködési Fórumot, amelynek idén Budapest ad otthont. A Budapest Kongresszusi Központban lezajló kétnapos rendezvényt Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Az eseménysorozat nyitó előadását Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos és Mercedes Bresso, a Régiók Bizottságának elnöke tartották. Közlemény
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. február 3-án hivatalában fogadta Johannes Hahnt, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosát. Közlemény
Az Új Széchenyi Terv januári bejelentését követően országjáró körútra indult, hogy az egész ország megismerhesse hazánk új és egységes fejlesztéspolitikai programját. A tizenegyedik, győri állomáson Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár tartott előadást. Közlemény
Kaposvárra érkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Új Széchenyi Tervet bemutató országjárása 2011. február 2-án. A körút kilencedik állomásán Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára több mint háromszáz résztvevő előtt beszélt a megújuló pályázati rendszert megalapozó szemléletváltásról. Közlemény
A kormány 2011. február 2-i ülésén megtárgyalta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon előterjesztését, amely bemutatja az energiastratégia fő irányait és a dokumentum véglegesítésének ütemtervét. A kormány számára készült anyagban lefektetett időrendnek megfelelően a hosszú távra szóló nemzeti energiastratégiát felvázoló dokumentum szakmai-, társadalmi- és közigazgatási egyeztetése 2011 májusában lezárul. Közlemény.
2011. február 2-án, szerdán mutatták be a Google, a Budapest Bank és a Microware „Neten a Cégem” elnevezésű projektjét, amely a magyar kis és közepes vállalkozások internetes megjelenítésében kíván kulcsszerepet vállalni. Közlemény.
Zalaegerszegi állomásához érkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Új Széchenyi Tervet bemutató országjáró körútja 2011. február 1-jén. A mai eseményen Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára több mint 250 helyi vállalkozó előtt ismertette az új pályázati rendszert. Az államtitkár kiemelte: az Új Széchenyi Terv a felemelkedés reményét kínálja a kis- és középvállalkozásoknak. Közlemény
A Magyar Közlöny 2011. évi 10. számában jelent meg a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló 4/2011. (I. 31.) NFM rendelet. A jogszabályban foglaltaknak megfelelően 2011. február 1-től átlagosan 4 százalékkal emelkedik a villamos energia végfelhasználói bruttó átlagára. Közlemény.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszédet mondott az 5. Kohéziós Fórum záró szekciójában 2011. február 1-jén, Brüsszelben. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség mindent megtesz az Európai Unió fontos és előremutató vívmánya, a kohéziós politika melletti kiállás érdekében. Közlemény.
Nagy várakozás előzte meg a hazai vállalkozói szektorban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére megvalósult bemutató körutat. Az első hét rendezvényen több mint ezer érdeklődő kísérte figyelemmel a gazdasági élénkülés beindítását célzó pályázati rendszer ismertetését, a kidolgozást végző szakemberek előadásait. A kis- és középvállalkozások, önkormányzatok és non-profit szervezetek képviselői kedvezően fogadták, egyöntetűen támogatták az Új Széchenyi Tervet.