A közlekedők személyes hozzáállásának megváltoztatásával, a szabálykövető, körültekintő magatartásra ösztönzéssel számos közúti baleset elkerülhető – jelentette ki Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára a TISPOL LIFESAVER PROJECT Stratégiai Szemináriumon 2011. április 6-án, Budapesten. Közlemény.
Az ENSZ éghajlatváltozásról szóló Keretegyezményéhez és a Kiotói Jegyzőkönyvhöz csatlakozott államok a klímaváltozás elleni hosszú távú tervekről vitáznak április 5-én kezdődő ülésszakukon Bangkokban. Az Európai Unió tagállamai egyetértenek abban, hogy a 2010-ben Cancúnban meghatározott feladatokat mielőbb meg kell valósítani, és megoldást kell találni a Kiotói Jegyzőkönyv lejárta utáni helyzetre. Az Európai Uniót a bangkoki tanácskozáson a magyar elnökség az Európai Bizottsággal közösen képviseli. Közlemény.
Az Európai Bizottság pénteken ismertetett közleményével összhangban az Európai Unió soros elnökeként Magyarország is azt képviseli majd az április közepi, balatonfüredi Távközlési Miniszteri Konferencián, hogy a jövőben a mainál jóval nagyobb figyelmet kell biztosítani a kritikus információs infrastruktúrák védelmére Európában és az egész világon. Közlemény.
Magyarország energiapolitikai koncepciója – párhuzamosan az Európai Unió törekvéseivel – hármas célrendszerre épül, ezek az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság – hangsúlyozta Kovács Pál energetikai helyettes államtitkár 2011. április 1-jén, Budapesten, az Energia Dialógus című konferencián. A helyettes államtitkár előadásában az energetika közép- és hosszútávon legégetőbb kérdéseit három dimenziót érintve vázolta: globális szinten, az Európai Unió szintjén, majd bemutatta a készülő magyar energiastratégia megoldandó kérdéseit. Közlemény.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyarországon működő bilaterális kamarák Állandó Bizottságának (EU-Chambers) rendezvényén tartott előadást 2011. március 31-én, Budapesten. A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara és az Európai Kamarák Állandó Bizottságának együttműködésében szervezett üzleti ebéden a tárcavezető hangsúlyozta: a kormány legfőbb célja a költségvetési stabilitás hosszú távú biztosítása, a gazdasági növekedés erőteljes ösztönzése és Magyarország versenyképességének javítása.
Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár beszédet mondott a viharjelző rendszerek országos indítása alkalmából "Biztonságban Magyarország tavain" címmel megrendezett sajtótájékoztatón 2011. április 1-jén, Siófokon. Rövid előadásában kifejtette, hogy a viharjelző rendszerek szélesítésével és működtetésével elérhető nagyfokú biztonság is hozzájárulhat vizeink vonzerejének növeléséhez. Közlemény.
Az egyetemes szolgáltatásban földgázt vételezők számára, a kormány szociális biztonságot erősítő céljainak megfelelően és a Széll Kálmán Tervben megfogalmazottakkal összhangban, 2011. április 1-től nem emelkednek a végfelhasználói fogyasztói árak. Az egyetemes szolgáltatás keretében jellemzően lakossági és kisfogyasztók, társasházak és távhőtermelők vételeznek. Közlemény.
150 éve indult útjának az első menetrendben meghirdetett személyvonat a Déli pályaudvarról. Az ez alkalomból tartott ünnepségsorozat nyitó eseményén az infrastruktúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, folytatni fogják a vasúti közlekedés fejlesztését: 2015-ig 650 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg.
Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. március 31-én az Észak-Balatoni Polgári Klub meghívására Veszprémbe és Zircre látogatott. Az államtitkár találkozott a Pannon Egyetem oktatóival, épületenergetikai és a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) támogatott projekteket tekintett meg, majd előadást tartott a készülő energiastratégia irányairól, a kormány energia- és klímapolitikai célkitűzéseiről. Közlemény.
Az uniós tagállamok szakminiszterei tanácsi következtetést fogadtak el az európai műholdas rádiónavigációs programok félidei felülvizsgálatáról a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács közlekedési formációjának ülésén 2011. március 31-én, Brüsszelben. A tárcavezetők megegyeztek az Európai Unió és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírásáról. Völner Pál, a testület soros elnöke két elnökségi rendezvény eredményeiről számolt be. Az Európai Bizottság bemutatta a 2020-ig tartó időszak közlekedéspolitikájáról szóló Fehér könyvet. Közlemény.