További 80 ezer ember számára nyújt lehetőséget a Kormány a digitális felzárkózásra – mondta Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár 2014. január 24-én Miskolcon a program első szakaszát értékelő sajtótájékoztatón. Az államtitkár az eseményen bejelentette, hogy a kormány korábbi szándékainak megfelelően január 27-én kiterjesztik a Digitális Közösség programot az egész miskolci járásra.
A megújuló energia nemzetközi érdekérvényesítő szervezete, az IRENA (Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség) 2014. január 18-19. között tartotta éves közgyűlését az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) fővárosában, Abu Dhabiban. Magyarország a tanácskozáson csatlakozni szándékozó, megfigyelő státuszú meghívottként vett részt.
A nemzetgazdaság növekedése elképzelhetetlen megfelelő informatikai tudás és az ahhoz szükséges informatikai oktatás nélkül – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár a Samsung SMART School megnyitóján 2014. január 23-án, Jászfényszarun. A helyi önkormányzat és a Samsung Electronics Magyar Zrt. együttműködésének eredményeként megvalósult oktatási központ a legkorszerűbb digitális eszközökkel járul hozzá a térség versenyképességének javításához.
A nemzetközi kapcsolatok élénkítése új lendületet ad a hazai távközlési iparágnak – mondta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár 2013. január 23-án, Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által szervezett Interszputnyik Workshopon aláírt megállapodással Magyarország aktív tagjává vált a szervezet operatív döntéshozó testületének.
2014 a következő évek nagyléptékű kerékpáros fejlesztéseinek megalapozásáról szól majd – mondta el Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a Bringázni Élmény! Kerékpáros Fejlesztési Programot bemutató szakmai rendezvényen 2014. január 23-án, Budapesten. A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezényletével még idén megvalósíthatósági és döntéselőkészítő tanulmányok készülnek, megújul a Kerékpáros Nyilvántartó Rendszer.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Európai Bizottság közös szervezésű szakmai napon mutatták be az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) közlekedési forrásainak felhasználási szabályait 2014. január 22-én, Budapesten. A rendezvényt megnyitó Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár kifejtette: az első nemzetközi kiírások akár már idén tavasszal megjelenhetnek. Magyarország elemi érdeke ezért, hogy az intézményrendszer, a közlekedési társaságok és más szereplők felkészülten várják a pályázatok indulását.
Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a Kerékpárosbarát címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2014. január 22-én, a REC (Regional Environmental Center) szentendrei központjában.
A közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges és minden szempontból megfelelő fóruma az Országgyűlés.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett már 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. január 19-én, Győrben.
A tavalyi 1,9 milliárdos rendezés után a város fennmaradt adósságát is átvállalja a kormány - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 17-én, Mosonmagyaróváron.
A korszerűsítéseknek és az átszervezéseknek köszönhetően a kormányzati informatikai szolgáltatások költségei éves szinten több mint 20 milliárd forinttal csökkentek – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár 2014. január 16-án, Budapesten, az EFO 2014 – Egyszerűsített Foglalkoztatás Bejelentés ingyenes mobilalkalmazást bemutató sajtótájékoztatón.
Felavatták a MÁV FKG Kft. saját fejlesztésű és gyártású darus vasúti járműszerelvényét 2014. január 16-án, Jászkiséren. A sikeres fejlesztést a felépítmény-karbantartással és gépjavítással foglalkozó MÁV-leányvállalat és több hazai vállalkozás dolgozóinak munkája tette lehetővé. Közel két évtizede először készültek Ganz forgóvázzal működő járművek Magyarországon.
A tavalyi mintegy 40 milliárd forintos konszolidáció után Csongrád megye fennmaradó adósságát is rendezi a kormány - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 16-án, Szegeden.
Fónagy János államtitkár képviseli a magyar kormányt Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök temetésén - tájékoztatta az MTI-t a Kormányzati Információs Központ vasárnap este.
A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságokat és a szociálisan felelős közbeszerzések megrendelőit segíti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy új adatbázissal. A piacra jutást és a megrendelőkkel való kapcsolatfelvételt az MNV honlapján elérhető ingyenes, felhasználóbarát internetes felület könnyíti meg – jelentette be Jánosi Andrea közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár 2014. január 9-én, Budapesten.
A tavalyi, több mint egymilliárd forintos konszolidáció után a Kormány megtéríti Oroszlány fennmaradó, mintegy 900 millió forintos tartozását is – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 9-én, Oroszlányban.
„A kormány számára kiemelt törekvés az energiatudatosság elterjesztése, a szemléletformálás” – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a „Vállalkozások energiatudatosságáért” pályázat bejelentő rendezvényén 2014. január 7-én, Budapesten. A program keretében azok a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak, amelyek energiahatékonyságukat növelő intézkedéseiknek köszönhetően csökkentették energiafelhasználásukat.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előteremti a 3. sz. főút és a 3105. j. út Pest megyei Bag nagyközséghez közeli csomópontjának körforgalommá alakításához szükséges forrást. A 674 millió forintos beruházással jelentős mértékben javulhat a közlekedés biztonsága a legrosszabb baleseti mutatókkal rendelkező külterületi főúti szakaszon.
Az eredeti decemberi határidőre több ezer háztartásból érkezett be jelentkezés, az ügyfélközpontban ugyanakkor több mint tízezren érdeklődtek személyesen a pályázati lehetőségről. A Programirányító Bizottság ezért úgy döntött, hogy a beadási határidőt 2014. január 17-ig meghosszabbítja.
Az eredeti terveknek megfelelően a tavalyi év végére összesen 15 ezer eladósodott család, vagyis 60-70 ezer személy lakhatását rendezte a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 3-án, Budapesten a társaság eddigi működését értékelő sajtótájékoztatón.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára szerint a közösségi közlekedésben 2013 a bővülés éve volt. Évértékelőjében az MTI-nek kiemelte: a szolgáltatások fejlesztését és a hatékonyabb működést az alapozta meg, hogy folytatódott a közösségi közlekedési cégek szervezeti átalakulása.
Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítését támogató kiírás beadási határideje.
A nagy érdeklődésre tekintettel meghosszabbítják a miskolci laptop pályázat beadási határidejét, a kiírásra így egészen január 17-ig lehet jelentkezni.
Az MPVI Mobil Zrt. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy leszállítják az MPVI Mobil Zrt. alaptőkéjét és átalakítják tulajdonosi szerkezetét. A tulajdonosok döntésüket annak előkészületeként hozták meg, hogy a Társaság beolvadása a Magyar Posta Zrt.-be megvalósulhasson.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2013. december 18-án megegyezett a Fluortartalmú gázok új rendeleti szabályozásáról. A több mint egy évig tartó intenzív tárgyalások eredményeként az ipar, a kormányzati szervek és a klímavédelem szempontjából uniós és hazai szinten is elfogadható, kiegyensúlyozott szabályozás született.
A Fővárosi Gázművek Zrt. (Főgáz) háztartási kiserőmű mintaprojektet telepített a budapesti Normafa Idősek Otthonába. A berendezést Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár mutatta be 2013. december 20-án, a helyszínen.
A fejlesztési tárca jóváhagyásával idén és a jövő év első felében összesen mintegy 1200 kilométeren végez el a közútkezelő az útállapotok tartós javulását eredményező beavatkozásokat az országos közúthálózaton. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hazai és uniós forrásokból 122 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére – mondta el Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az idei országos útfelújítási projekteket bemutató évzáró sajtóeseményen 2013. december 19-én, Móron.
Huszonhárom év után egységes foglalkoztatási rendszert magába foglaló megállapodás született a víziközmű-szolgáltatás területén 2013. december 18-án, Budapesten. A többmunkáltatós kollektív szerződést az öt teljesen állami tulajdonú szolgáltató mellett két, nagyobbrészt önkormányzati tulajdonban lévő társaság is aláírta.
A Kormány döntése alapján tizenhat önkormányzat jut ingyenesen negyvenegy ingatlanhoz, összesen 1,6 milliárd forint értékben. Gyula híres várfürdőjét üzemeltető gazdasági társaság állami tulajdonban lévő kisebbségi társasági részesedésével válik gazdagabbá. Közlemény.
A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. teljes egészében hazai költségvetési forrásból létesített új körforgalmú csomópontot az 5-ös számú főúton. A munkaterület átadása és a kivitelezés befejezése között kevesebb, mint két hónap telt el. A körforgalomnak köszönhetően megszűnnek a torlódások a Mercedes-Benz gyárának személyportájához vezető főútszakaszon.