Az elmúlt egy évben a fejlesztéspolitikában komoly eredményeket ért el a kormány a pályázati rendszer felgyorsításával, egyszerűsítésével, az adminisztrációs terhek csökkentésével - hangsúlyozta a nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságában, éves meghallgatásán.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiegészítő megállapodást kötött a lipcsei székhelyű Európai Energiatőzsdével (EEX) 2013. április 11-én. Az egyezség alapján az EEX április végéig újabb magyar kibocsátási egységeket értékesíthet aukcióin.
Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban fogadta a Kínai Vasútépítési Vállalat (CCECC – China Civil Engineering Construction Corporation) delegációját 2013. április 12-én.
Budapesten tartotta 2013. április 12-én negyedik ülését a Nabucco Bizottság, amelynek állandó tagjai politikai nyilatkozattal erősítették meg elkötelezettségüket a Kaszpi-tenger felől érkező fölgáz európai beszállítására tervezett Nabucco West projekt megvalósításában.
A kormány 2013. április 10-én döntött újabb állami tulajdonú ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról. A 32 település több mint 636 millió forint értékben jut hozzá összesen 66 olyan ingatlanhoz, amelyeket az állam nem tudott hasznosítani.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az azeri társtárcák vezetőivel találkozott és a Világgazdasági Fórum konferenciáján vett részt 2013. április 6-7-én, Bakuban. Közlemény.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) nyilvános közös pályázata innovatív energetikai projektek bemutatkozására biztosít lehetőséget a hetedik RENEXPO Central Europe rendezvényen, 2013. április 25-27-én. A hazai fejlesztők, feltalálók, kutatók számára megnyitott kiírásra harminchat értékes pályamunka érkezett be. A szakmai zsűri tizenkét terméket, szolgáltatást választott ki a kiállítási részvételre. Közlemény.
Az Európai Bizottság a NER300 program keretében közzétett új pályázatával olyan innovatív technológiák demonstrációs erőművi projektjeinek megvalósítására biztosít támogatást, amelyek a szén-dioxid biztonságos leválasztására és geológiai tárolására, a megújuló energiaforrások hasznosítására, intelligens hálózatok fejlesztésére irányulnak.
Április 4-től szeptember végéig vagy az 1,6 milliárd forintos keret kimerüléséig nyújthatnak be pályázatot az állami vagy önkormányzati tulajdonú közlekedési társaságok a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sűrített földgáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzését segítő kiírására. A szaktárca által biztosított forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.
Hatályba lépett az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet, amelynek mellékletei tartalmazzák a szakképzési modulokat. Egyes modulok esetében feltüntetésre került, hogy az ECDL 7. Internet és kommunikáció című modulja mellett választhatóak az NFM honlapján elérhető IKT 0-1 kompetencialista elemei is. Közlemény.
A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) – jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár köszöntőbeszédével kezdődött meg a magyar–vietnami együttműködés keretében folytatott nukleáris képzés harmadik turnusa 2013. április 2-án, Pakson. A következő hetekben 42 vietnami szakember szerezhet oklevelet az értékes elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításáról.
2013. március 20-án nyitották meg az Európai Űrkiállítást (European Space Expo) a fővárosban, az Erzsébet téren. Budapest – Koppenhága, Toulouse, Bécs, Brüsszel, Helsinki, Larnaca, London és Madrid után – a kilencedik európai város, amely otthont adott a kiállításnak. A hatnapos rendezvénynek több mint 17 500 látogatója volt. Közlemény.
A Kormány a közvagyon megóvása érdekében döntött egyes, a víziközmű-szolgáltató ágazatban működő társaságok stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánításáról. A szétaprózódott üzemeltetői struktúra évtizedek óta a szektor egyik súlyos problémája, amely napjainkban is komoly működési kockázatot jelent. Az elővigyázatossági intézkedés segítségével egy esetleges felszámolási eljárásban a kijelölt állami vagyonfelügyelő irányítása mellett rendezhető a gazdálkodó szervezetek jogi helyzete, további sorsa. A közszolgáltatás folyamatossága, a fogyasztók zavartalan ellátása így rendkívüli körülmények között is biztosítható.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel idén az Új Széchenyi Terv forrásaiból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mellékúthálózat rekonstrukciójára. A közútkezelő összesen 9,6 milliárd forint támogatásból 86,6 kilométernyi erősen leromlott állapotú alsóbbrendű utat újít fel 2013-ban. A projektnyitót Demeter Ervin kormánymegbízott és Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részvételével 2013. március 29-én, Nyékládházán rendezték meg.
2013. március 28-án Magyarországra látogatott Constantin Niţa, Románia energiaügyi minisztere. A tárcavezető felkereste a Paksi Atomerőművet is, ahol Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkárral tárgyalt a két ország közötti energetikai együttműködésről.
Fónagy János közösségi közlekedés átalakításáért és az ezzel kapcsolatos háttéripari tevékenységért felelős kormánybiztos kezdeményezésére az együttműködési lehetőségek áttekintése érdekében megbeszélést tartottak a kormányzat képviselői, a járműipari ágazat szereplői, gyártók, szállítási szolgáltatást végzők részvételével 2013. március 28-án, Budapesten.
Megkezdődhet a munka a Prospera Europe Kft. hevesi gyártócsarnokában, miután megtörténtek az Új Széchenyi Terv keretében finanszírozott eszközbeszerzések az üzemben. A fémmegmunkálással foglalkozó cég 2013. március 28-án tartott csarnokavató ünnepségén Heves város polgármestere mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor is köszöntötte a megjelenteket.
A pilóta nélküli repülőgépek fejlesztésében Magyarország képes állni a versenyt a fejlettebb iparú országokkal. A hazai csúcstechnikák nemzetközi sikerét a nemzeti érdekeket eredményesen szolgáló hazai jogszabályi háttér kialakítása alapozhatja meg – fejtette ki Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Pilóta nélküli légijármű rendszerek 2013. szakmai konferencián 2013. március 28-án, Budapesten.
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár motoros szezonnyitó sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a járművek és járművezetők megfelelő felkészülésének fontosságára 2013. március 26-án, Budapesten. A közlekedők közös felelőssége, hogy az emberi mulasztás egyre kevésbé lehessen baleseti ok – hangzott el a rendezvényen.
Egészségügyi központtal és konferenciateremmel bővülhetett az Új Széchenyi Terv támogatásával a zsámbéki Espa Bio & Art Hotel. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár, Csenger-Zalán Zsolt polgármester és Russói Tamás szállodaigazgató közösen vágták át a szalagot a szálloda újonnan épült szárnyának megnyitóján 2013. március 22-én.
A Kormány felhatalmazása alapján Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. képviselői 2013. március 22-én szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy tárgyalásokat kezdenek az algyői Szőreg-1 biztonsági földgáztárolót üzemeltető MMBF Zrt. tulajdonjogának átruházásáról.
Klímapolitikai kérdésekkel is foglalkozott az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa 2013. március 21-én, Brüsszelben.
Országszerte közel 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjainak forrásaiból. A közútkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogató döntése nyomán a tavalyi érték háromszorosából, mintegy 87 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket. Elsőként Hajdú-Bihar megyében kezdődhetnek meg a munkálatok, itt 34 kilométernyi mellékutat hoznak rendbe összesen 4,8 milliárd forintból – hangzott el a debreceni nyitóeseményen, 2013. március 20-án. Közlemény.
A Stadler vasúti járműgyártó cég a MÁV-START Zrt.-nek 42, a GYSEV Zrt. részére 6 elővárosi motorvonatot szállít, az erről szóló finanszírozási és szállítási szerződéseket kedden írták alá Budapesten.
Magyarországon továbbra is a benzinnél kisebb jövedéki adómértékkel forgalmazható az E85 jelű – 85 százalékban bioetanolt tartalmazó – üzemanyag. A jelenlegi gyakorlat Európai Bizottság által jóváhagyott folytatása a környezetkímélő meghajtások terjedésének, a bioüzemanyag használatának komoly ösztönzője lehet.
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át 2013. március 14-én.
Budapest/Baku, 2013. március 16., szombat (MTI) - A Budapest-Baku repülőjárat beindításáról is tárgyalt az azeri fővárosban szombaton a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
A Magyar Energia Hivatal általános és egyetemes jogutódjaként önálló szabályozó hatóság jön létre Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal néven. A szervezeti átalakulás a közjót szolgáló erős piacszabályozó állami szerepvállalás megteremtését teszi lehetővé. A Hivatal működése az energiafelhasználás hatékonyságának javítását, a vezetékes energiaellátás biztonságát és a fogyasztók védelmét szolgálja majd. Az új jogállás eleget tesz a független szabályozó hatóságra vonatkozó európai uniós előírásoknak is.
2013. március 12-én Londonban tartották "A Sustainable Future for Nuclear Energy” elnevezésű nemzetközi konferenciát, amelyen Magyarországot Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár képviselte. Közlemény.