Magyarország vonzó befektetési terep a brit vállalkozások számára – fejtette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteken, az új Brit Kereskedelmi Központ budapesti megnyitóján. A központot Ian Livingston, brit kereskedelemfejlesztési és befektetés-ösztönzési államtitkár és Németh Lászlóné adta át.

A fejlesztési miniszter közölte, hogy az Európai Bizottság február végén megjelent téli gazdasági előrejelzése és Magyarország utolsó negyedéves adatai is egyértelművé teszik, hogy a magyar gazdaság kikerült a válságból, és hogy sikerült megteremteni a tartós növekedés alapjait.

A budapesti központ létrehozása azt jelzi, hogy Magyarország iránt az Egyesült Királyságból nemcsak a nagybefektetők érdeklődnek, hanem immár a kisebb vállalkozások számára is megnyílik az út” – mondta Németh Lászlóné, aki elmondta, Nagy-Britannia mára a hetedik legnagyobb befektetővé vált Magyarországon.

A köszöntőjében a fejlesztési miniszter kifejezte azon reményét, hogy az új intézmény tovább erősíti a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat az Egyesült Királyság és Magyarország között. Ian Livingston elmondta, látogatásának az a célja, hogy segítsen Nagy-Britanniának 2020-ig megduplázni, 30 milliárd fontra növelni a kelet-közép-európai régióval folytatott kereskedelem értékét. Ian Livingston szerint az elmúlt 10 évben megkétszereződött a brit szolgáltatások és termékek exportja a kelet- és közép-európai országokba.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Kifejtette, a régióban közel 110 millióan élnek, az együttes GDP meghaladja az ezer milliárd angol fontot, a növekedés üteme pedig az elmúlt években gyorsabb volt, mint Európa más részein. Az eurózóna átlagához képest alacsony államadósság elősegíti a stabilitást, hosszú távon is fenntartható növekedést biztosít.

Ian Livingston szerint céljuk, hogy zökkenőmentessé tegyék a brit cégek Magyarországra érkezését. El szeretnék érni, hogy 2018-ra a Brit Kereskedelmi Központ közreműködésével megduplázódjon, vagyis a jelenlegi 4700-ról 9400-ra emelkedjen azoknak a brit cégeknek a száma, amelyek termékekkel és szolgáltatásaikkal jelen vannak a magyar piacon.

A brit államtitkár szerint jók a két ország kapcsolatai, de a magyar és a brit cégek eddig olyanok voltak, mint a régi jó barátok, akiknek sajnos nem volt idejük elégszer találkozni. A Brit Kereskedelmi Központ a Brit Nagykövetség, a brit kormány Kereskedelemfejlesztési- és Befektetés-ösztönzési Irodája (UKTI) és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) közös munkájának köszönhetően jött létre, vezetője Strommer Olivér lesz.

A megnyitón Tóth Vazul, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke kiemelte, hogy a kamara üdvözli a Brit Nagykövetséggel és az UKTI-val való közös együttműködést.

(MTI)