A 21. alkalommal megrendezett Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadás alkalmából a turisztikai ágazat, a kormányzat és az önkormányzatok képviselői találkoztak a Budapest Kongresszusi Központban.
A hagyományosan minden év február elsején megtartott szakmai eseményen a turizmust érintő jogi szabályozásról a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára, Csizmadia Norbert mondott beszédet.
A találkozón kitüntették a turisztikai szakma legjobbjait. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarország olyan hely, ahol jó élni, és ahol érdemes vendégeskedni is, ezért a Kormány kiemelten fontos feladatának tekinti a turisztikai ágazat fejlesztését. Az eredményekről és a jövőről szólva a tárcavezető kifejtette: „A tavalyi év végéig mintegy 77 milliárd forint összértékben valósult meg fejlesztés, 2013-ban a tavalyi támogatási összeg duplájával járul hozzá az ágazathoz, így idén több mint 142 milliárd forint értékben kezdődhetnek el turisztikai beruházások.”
A gálán Németh Lászlóné a Magyar Turizmus Zrt. díjait adta át a kitüntetetteknek.
(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)