Németh Lászlóné fejlesztési miniszter mondott beszédet a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház bokréta-ünnepségén 2013. október 22-én, Kaposváron. Az eseményen elhangzott: a Kormány által megítélt 2,5 milliárd forint többletforrásnak köszönhetően 2015 júniusáig megvalósul a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház teljes rekonstrukciója.
A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház komplex infrastruktúra fejlesztése keretében az Északi tömbépület nyolc szárnya közül négy és a Diagnosztikai Épület átadása tavaly márciusban megtörtént. A projektben épülő további két szárny bokréta-ünnepségén Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy a Pólus programban a kaposvári lehet az első olyan kórház, amelynek fejlesztése az elsőtől az utolsó ütemig megvalósul.
„Az Új Széchenyi Terv forrásaiból megítélt több mint 14,5 milliárd forintért rövidebb várólistákat, biztonságosabb és jobb minőségű ellátást, javuló kapacitás-felhasználást, gazdaságosabb és hatékonyabb működést várunk a fejlesztéstől” – fejtette ki a miniszter.
A többletforrás megítélését az indokolja, hogy a projekt fejlesztési koncepciójának létrejötte és a Támogatási Szerződés 2009-es megkötése között eltelt két évben végbement változások (pl. árfolyammozgások, infláció) miatt a műszaki tartalmat mintegy 2,5 milliárd forinttal csökkenteni kellett.
A többletforrás felhasználásával az eredeti fejlesztési koncepció teljes műszaki tartalma valósulhat meg. Így megépülhet a „Pólus” projekt befejezését jelentő, a pszichiátriai központnak és a mozgásszervi rehabilitáció helyiségeinek új, korszerű otthont adó két épületszárny is.
(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)