Az aradi vértanúk azzal győzték le a halált, hogy hűségből hazájukért áldozták életüket. Nekünk is ebből kell erőt merítenünk – szögezte le Réthelyi Miklós az aradi hősökre emlékezve a Batthyány-mauzóleumnál október 6-án.

A Batthyány-mauzóleum mellett számos emlékhely, szobor őrzi az aradi hősök emlékét. Benne élnek a köztudatban, ott vannak az utcanevekben itthon és külföldön egyaránt – mutatott rá a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós emlékeztetett arra, hogy az aradiaknak sokáig nem volt sírkövük, mígnem 1871-ben az Aradi Honvédegylet terméskőből állított emlékoszlopot a hősök tiszteletére a kivégzés helyszínén.

Réthelyi Miklós (fotó: Horváth Ernő)

Az aradi tizenhármak története az áldozathozatal dicső példája, ami rámutat arra, hogy nekünk is áldozatokat kell hoznunk a nemzetért, hiszen a hazánk nélkül senkik sem lennénk – hangsúlyozta a miniszter. Kötelességünk megemlékezni ezekről a hősökről – folytatta Réthelyi Miklós -, akik mártírhalált haltak a hazájukért, és meg kell emlékeznünk Batthyány Lajosról, Magyarország első felelős miniszterelnökéről is, aki halála előtt utoljára még azt kiáltotta: „éljen a haza!”

Néhány éve virágot vitt az aradiak vesztőhelyére egy nyugalmazott román katonatiszt, mikor pedig figyelmeztették, hogy itt nem románok nyugszanak, azt felelte: „nem románok ugyan, de katonák” – emlékezett a nemzeti erőforrás miniszter, hozzáfűzve: a hősiesség tiszteletet parancsol, függetlenül attól, hogy mely nemzet fiai a hősök.

Réthelyi Miklós (fotó: Horváth Ernő)

***

Gróf Batthyány Lajost 1870. június 9-én helyezték örök nyugalomra a mauzóleum alatti kriptában. Rajta kívül itt nyugszik még felesége, Zichy Antónia, fia és lánya, és a kisgyermekként elhunyt unokája is.

A mauzóleumnál - katonai tiszteletadás mellett - koszorút helyeztek el a Köztársasági Elnöki Hivatal, Magyarország Kormánya, a Magyar Országgyűlés, a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, Budapest Főváros, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nevében.

(kormany.hu)