A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. tv. alapján, a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter (NGM miniszter) a megyei önkormányzatok, a fővárosi önkormányzat, a megyei jogú városok önkormányzatának egyetértésével, valamint a fővárosi kerületi önkormányzatok többségének egyetértésével kidolgozza a területi szempontú fejlesztéseket tartalmazó operatív programokat, gondoskodik megvalósításukról, érvényesülésük érdekében nyomon követi és értékeli azok végrehajtását.

A területi szempontú fejlesztéseket tartalmazó operatív programok megvalósítása a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságán keresztül történik.

A ROP IH a 90–es évek elején kezdte meg munkáját, majd 1996. július 1–től 2013. december 31–ig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ) tartozott.

A Kormány a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának tervezésével és intézményrendszerének kialakításával összefüggő aktuális feladatokról szóló 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozatban döntött arról, hogy az operatív programokhoz kapcsolódó irányító hatósági funkciók az ágazati szakpolitikákért felelős tárcákhoz kerülnek.

A 2014–2020–as európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításának szervezeti kereteiről és az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó egyes feladat– és hatáskörökről, és az e–közigazgatás fejlesztésének jövőbeni irányairól szóló 1814/2013. (XI. 14.) Korm. határozat alapján az NFÜ főosztályaiként működő irányító hatóságok 2014. január 1–jétől az irányító hatóságokat átvevő valamennyi minisztériumban egységes szervezeti keretek között kerülnek áthelyezésre, helyettes államtitkári irányítás alá.

A ROP IH 2014. január 1–jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium Tervezés-koordinációért Felelős Államtitkársága alá tartozik.

A ROP IH feladata:

A ROP IH az I. Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjainak felelőse.

Ezen felelőssége keretében az alábbi programok megvalósításában vesz részt:

I. Nemzeti Fejlesztési Terv:

– Regionális Fejlesztési Operatív Program

II. Új Magyarország Fejlesztési Terv:

– Dél–Alföldi Operatív Program

– Dél–Dunántúli Operatív Program

– Észak–Alföldi Operatív Program

– Észak–Magyarországi Operatív Program

– Közép–Dunántúli Operatív Program

– Közép–Magyarországi Operatív Program

– Nyugat–Dunántúli Operatív Program

III. A ROP IH végrehajtási tapasztalatival segíti a 2014–2020–as európai uniós költségvetési időszak területi szempontú fejlesztéseket tartalmazó operatív programjainak előkészítését.

IV. A ROP IH ellátja a területi szempontú fejlesztéseket tartalmazó operatív programok megvalósítását.

A ROP IH elérhetősége:

Cím: 1077 Budapest Wesselényi u. 20–22
Infovonal: 06 40 638–638
Telefon: 1/474–9610
Fax: 474–9611
http://palyazat.gov.hu/rop_ih

(Nemzetgazdasági Minisztérium)