Magyarország támogatta a görög EU elnökség turisztikai konferenciáján az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy a tagországok javítsák a turisztikai célpontok megközelíthetőségét a fogyatékkal rendelkező és idősebb turisták részére; ez segíthet abban is, hogy a válságból kilábaló országokban a turizmus növekedjen - nyilatkozta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára kedden az MTI-nek.

Az EU tagállamok turisztikai felső vezetőinek részvételével március 10-11-én, Athénban megrendezett konferencián többek között részt vett Olga Kefalogianni görög turisztikai miniszter, Maria Damanaki, az Európai Bizottság tagja és Taleb Rifai, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkára, valamint a tagállamok miniszteri vagy államtitkári szintű turisztikai vezetői.

Az ülés napirendjén az Európai Bizottság február végén kiadott, a tengerparti és a vízi turizmus körülményeinek javítását célzó javaslatcsomag megvitatása szerepelt.

Magyarország támogatta a Bizottság javaslatát a turisztikai célpontok megközelíthetőségének javítására, ami mind a fogyatékkal rendelkező, mind az idősebb turisták számára nagyon fontos - mondta Komoróczki István telefonon az MTI-nek. "Magyar részről hangsúlyoztuk, hogy mi is nagy figyelmet szentelünk az esélyegyenlőség biztosításának a turizmusban, ami külön fejezetet is kapott a jelenleg véglegesítés előtt álló Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban" - mondta.

Az államtitkár kifejtette: a tengerparttal rendelkező országok beutazó turizmusának feltételeit jelentősen javítaná, ha a mozgássérült vagy például a 65 év feletti, de még aktív turisták több támogatást kapnának turisztikai programjaik megszervezéséhez, ez segítené, hogy növekedjen a beutazó turizmus, amiből jelentős bevételei származnak valamennyi országnak.

Az athéni EU-tanácskozás alkalmából az államtitkár informális megbeszélést folytatott Olga Kefalogianni görög turisztikai miniszterrel, aki megemlítette, hogy más tagállamokkal közösen, jelentős uniós forrásokat használnak fel a határokon átnyúló turisztikai célpontok népszerűsítésére, a más térségből, így Oroszországból és Ázsiából beutazó turistaforgalom növelésére.

A miniszter ismertette a görög szállodákban bevezetett akadálymentesítési program tapasztalatait és köszönettel vette a magyar szakértők segítségét a görögországi termálvizek hasznosítása kapcsán. A miniszter szerint Görögország túl van a gazdasági válság nehezén, az idén 0,7 százalékos növekedést várnak. A kétoldalú együttműködésre példaként a módosabb görög rétegeket érintő magyarországi vadászati turizmust, a gasztronómiai és a bevásárló turizmust, valamint a hétvégi látogató-turizmust említve - ismertette az NGM államtitkára.

Komoróczki István kiemelte, hogy a magyar turisták számára Görögország nagyon fontos utazási célpont, ahová 2013-ban 104 ezer magyar honfitársunk látogatott el. Magyar részről szorgalmazták az Aegean légitársaság Athén-Budapest heti két járatának sűrítését.

(MTI, NGM)