A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárává nevezte ki Csizmadia Norbertet január 10-i hatállyal Schmitt Pál köztársasági elnök, a kormányfő javaslatára. A szakember eddig a tárca gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott.

Az államfői határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, azzal együtt, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök az új megbízatására tekintettel felmenti Csizmadia Norbertet a helyettes államtitkári tisztségből.

Csizmadia Norbert 2010 júniusától a miniszteri kabinet stratégiai műhelyét vezette a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Tavaly szeptemberben nevezték ki a tervezéskoordinációért felelős államtitkárság helyettes államtitkárává, most ebből a tisztségéből lép előre.

Az államtitkár a kormányzati honlapon elérhető életrajza szerint 2005 őszén az Orbán Viktor kezdeményezésére induló gazdasági konzultáció titkára volt. A gazdasági konzultációt Matolcsy György mostani nemzetgazdasági miniszter vezette, szóvivője pedig a jelenleg a tárca parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárságát irányító Cséfalvay Zoltán volt.

Csizmadia Norbert ezután 2007 és 2010 között városfejlesztő geográfusként vett részt a belvárosi Főutca-projekt szakmai előkészítésében.

(MTI)