Európában Budapest rendezheti 2016-ban a Bocuse d’Or szakács versenyt. Hazánk pályázatát hirdették ki győztesként ma kora este Stockholmban – mondta Komoróczki István a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára, aki részt vett az eredményhirdetésen és támogatta a magyar teamet. Az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntőbe, amelyet 2015 januárjában, Lyonban rendeznek meg.

A kulináris világ legnagyobb presztízsű szakmai rendezvénye több mint 20 évvel ezelőtt indult, és azóta kétévente kontinentális, majd minden második évben világszinten rendezik meg.

Az európai forduló rendezési jogának elnyerése hatalmas jelentőségű és komoly marketingértéket jelent Magyarországnak, segíti a gasztronómia területén is egyre fontosabbá váló minőség elterjedését, a szakma elismerését.

Budapest pályázatát a magyar állam is támogatta, a 2016-os esemény fővédnöke a köztársasági elnök lesz. A miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter, a turizmusért felelős helyettes államtitkár, és többek között a főpolgármester is támogatásáról biztosította a szervezőket. Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia Egyesület elnöke már a pályázat benyújtásakor bejelentette, hogy sikerült a kormány támogatását megnyerni a rendezvényhez.

Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja a Bocuse d’Or Akadémia Egyesület munkáját. Az eredményt kiemelt fontosságúnak ítéli, mert a rendezvény nagy népszerűségnek örvend, kitűnő megjelenési lehetőséget biztosít Magyarország számára a gasztronómia nemzetközi színterén.

A korábbi Bocuse d’Or nemzetközi versenyen Széll Tamás és csapata képviselte hazánkat és az európai fordulón 9., míg a világversenyen 10. helyet szerezték meg, ami nagyszerű teljesítménynek számít. Idén a svéd fővárosban versenyző 20 ország közül a legjobb 12 jut el Lyonba jövő év januárjában.

A megmérettetés népes közönség előtt zajlott, a versenyzőknek meghatározott idő alatt két ételt kellett a zsűri elé tálalni. Molnár Gábor és csapata versenytáljaikat a komoly felkészülés eredményeképpen szinte hibátlanul készítették el, és ezzel magabiztosan megalapozták továbbjutásukat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ezúton is elismerését fejezi ki a szervezőknek, akiknek köszönhetően két év múlva Budapest lesz az otthona a rangos eseménynek és Molnár Gábor csapatának, akik kiváló teljesítményükkel hozzájárultak a magyar gasztronómia elismertségéhez.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)