A gazdasági válságban a legnagyobb kihívás az, hogy a kormányoknak gyorsan kell tudniuk válaszolni a változó helyzetre, egyszerre kell biztosítaniuk a stabilitást és a növekedést, illetve meg kell találni a megoldást arra, hogy miként lehet megosztani a válság terheit - fogalmazott a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Zalaegerszegen tartott regionális gazdasági évnyitóján.

Cséfalvay Zoltán kijelentette: a magyar gazdaság szempontjából az idei azért lesz nehéz év, mert még mindig nincs megoldva az euróválság, ugyanakkor könnyebb is lesz, mert a gazdaságot is érintő jogi lépések tavaly már megtörténtek, bár ez "nagyon sok munkával és konfliktussal" járt. A gazdasági előrejelzések szerint ugyanakkor az év második felében már lassan beindul a növekedés Európában és Magyarországon is.

Kifejtette, hogy a magyar kormány megfelelően gyorsan tudott reagálni a gazdaságot érintő kihívásokra, de elismerte, hogy néhol túl gyors is volt a folyamat és nem volt mindig megfelelő egyeztetés. Egyszerre kell biztosítani a növekedést és a stabilitást, a kormány 2010-es megalakulása óta ezt tartja szem előtt. Szólt arról is, hogy a válság terheit az állam, a lakosság és a vállalkozói szektor között kell megosztani, hogy ki lehessen lábalni belőle.

Utalt arra, hogy Magyarország ellen több szabályszegési eljárás folyik, de ez nem szokatlan Európában, ahol jelenleg 950 ilyen eljárás zajlik. Ausztria ellen majdnem háromszor annyi, mint Magyarország ellen - jegyezte meg. Fontosnak nevezte, hogy tavaly decemberben, a bankszövetséggel folytatott másfél éves tárgyalássorozat után sikerült megoldást találni a lakossági devizahitelezés problémájára, ami "az elmúlt másfél év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai sikere volt".

A megállapodás legfontosabb pontjaként határozta meg, hogy szabályozza a bankadót, ami 2013-ben megfeleződik, 2014-ben pedig az akkori európai uniós szabályozásnak megfelelő, vagy az alatti szintű lesz. A válságadókra utalva hozzátette, hogy ezek a reformok végrehajtására vonatkozó időnyerést szolgálták. "A kormány tartja az ígéretét, a válságadókat 2013-ban kivezeti, a bankadó pedig megfeleződik" - mondta Cséfalvay Zoltán.

Az idei évre vonatkozóan úgy fogalmazott: eljutottunk abba a szakaszba, amikor "már nincs nagyon sok átalakítani való". Csupán két nagyobb területen, a tömegközlekedést és az önkormányzati rendszert illetően van szükség reformokra, "további mély, nagy, drasztikus változások nem várhatók".

Az európai tagállamok még csak most akarnak dönteni arról, hogy az adósságféket az alkotmányba kell foglalni, míg ezt Magyarország már megtette. Ugyancsak megfogalmazódott a tagállamok vezetőinek találkozóin, hogy a gazdaság erősítéséhez fontos a korai nyugdíjaztatás formáinak megszüntetése, s ez januártól már érvényes Magyarországon - részletezte. Hozzátette, hogy a Munka törvénykönyvének elfogadásával Magyarország felzárkózott a hatékony versenygazdaságokhoz, mert az új jogszabály jelentősen segíti a munkaadók versenyképességét, a rugalmas foglalkoztatás lehetővé tételével.

(MTI)