A vállalkozások terheit csökkentő eredményekre számít az európai uniós tagországok versenyképességi ügyekkel foglalkozó minisztereinek hétfői találkozóján az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára.

Az államtitkár a brüsszeli találkozó előtt nyilatkozva elmondta, előrelépést remél az uniós belső piac egységének fokozását célzó tervekben. Remélhetőleg sikerül véglegesíteni annak a tucatnyi területnek a meghatározását, amelyeken a közeljövőben gyakorlati lépéseket lehet tenni az egység növelésére - fogalmazott.

Úgy vélte, a legfontosabb az, hogy frissítsék azokat a szabályokat, amelyek alapján az egységes piac működik.

Az elnökségi honlapon a hét végén megjelent interjúban Cséfalvay Zoltán ezzel kapcsolatban hangoztatta: olyan intézkedéscsomagról van szó, amelynek "végrehajtása valóban felgyorsíthatja, elmélyítheti a piaci integrációt, s ezzel hozzájárulhat nemcsak Európa hosszabb távú versenyképességéhez, de a gazdasági válságból való gyorsabb kilábaláshoz is".

Napirenden szerepel az uniós szabadalom témája is. Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy a jelenlegi rendszer többlet anyagi terhet jelent a vállalkozóknak, ezért fontos lenne továbblépni a közös szabadalom felé.

Huszonöt EU-tagország már döntött arról, hogy létrehozza a közös uniós szabadalmat (a rendszerhez az egyelőre kimaradó két tagállam is bármikor csatlakozhat), most a végrehajtási jogszabályokról cserélnek eszmét.

Fontos döntés születhet hétfőn a kisvállalkozások könyvviteli kötelezettségeinek és költségeinek csökkentéséről is - említette meg az államtitkár.

A legfeljebb néhány főt foglalkoztató vállalkozások számára ezek a kötelezettségek gyakran aránytalanul nagy adminisztrációs terhet jelentenek - emlékeztetett.

Az említett interjúban az államtitkár beszélt arról is: az elnökség bízik abban, hogy sikerül megállapodni az Európai Zártkörű Részvénytársaság intézményének létrehozásáról. Mint mondta, az elnökség új, kompromisszumos javaslatot dolgozott ki, amelynek fogadtatása a tagállamok és az Európai Bizottság részéről is egyértelműen pozitív volt.

(MTI)