Cséfalvay Zoltán, az NGM parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára adta át az Innovációs díjakat az EUREKA elnökségi év záróeseményén, a budapesti Király Pincében.

Egyrészről a nyerteseket, másrészről az EUREKA-projektet, illetve annak jelenlegi magyar elnökségét is ünnepeljük ma - mondta Cséfalvay Zoltán, majd hozzátette:  mindhárom díjazott kiemelkedő teljesítményt nyújtott az innováció területén, büszkék lehetünk ezekre a projektre.

fotó: Horváth Ernő

Díjazottak:

Dr. Javier Arán Echabe (BLACKSPOT)
Francisco Javier Salcedo Gorostieta (HP READYMEAL)
Isidro Palacios (EUROAGRI+OLEA)

Háttér

Magyarország az EU-elnökség után, tavaly júliusban vette át az EUREKA elnökségi feladatait egy évre. Az alapításkori 18 tagországgal szemben most 39 állam és az Európai Bizottság tagja a nemzetközi szervezetnek. Az EUREKA egy olyan kormányok közötti együttműködés, amely az innovációt, az új tudásra épülő gazdasági növekedést hívatott támogatni. Az EUREKA az elmúlt 27 év alatt mintegy négyezer projektet támogatott, a fejlesztések együttes értéke mintegy 30 milliárd euró. Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez. Azóta nyolcvan olyan EUREKA-program valósult meg, amelyben magyar vállalkozások vagy kutatóintézetek, egyetemek vettek részt, s jelenleg is fut tizenöt EUREKA-projekt.

(kormany.hu)