Látlelet egy európai reformországról – jellemezte a most elkészült OECD jelentést Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár kedden, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországról készített, 2012. évi országtanulmányát bemutató sajtótájékoztatón.

Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár előadásában köszönetet mondott a tanulmány kidolgozásában résztvevőknek. Kiemelte: azért különösen érdekes a mostani országjelentés, mivel Magyarországon fontos és mélyreható reformok zajlanak, amelyek európai viszonylatban is példamutatóak.

Mikola István, Cséfalvay Zoltán, Andrew Dean, Rafal Kierzenkowski (fotó: Pelsőczy Csaba)

Az államtitkár hangsúlyozta, 2010 volt az első esztendő 12 év után, amikor a magyar kormány tartotta a hiánycélt, és azóta is szigorúan arra törekszik, hogy a deficitet 3 százalék alá vigye. A tanulmány által megfogalmazott előzetes számítások kapcsán kifejtette, 2011-ben nem növekedett az adósságráta, és a gazdasági növekedés is erősebb, mint a jelentésben prognosztizált. A foglalkoztatási helyzet hazánkban 0,3 százalékkal javult, míg Európában 0,3-al csökkent – tette hozzá. Cséfalvay Zoltán kiemelte azt is, hogy a kormány olyan intézmény- és szabályrendszert hozott létre, amely megakadályozza az eladósodást a jövőben, hogy egyszerű szavazatvásárlási célokból többé senki se adósíthassa el Magyarországot.

Az államtitkár elmondta, hazánkban Európa egyik legrugalmasabb munkaerőpiaci szabályozása jött létre, amellyel Magyarország felzárkózik az élen járó országokhoz, és mintegy másfél éves előnyre tesz szert a Dél-európai reformországokhoz képest, amelyek még csak most tervezik hasonló intézkedések bevezetését. A közmunkaprogrammal kapcsolatban hangsúlyozta, a kormány úgy véli, a segélynél jobb a munka, és rámutatott a bevont résztvevők számára biztosított képzési lehetőségekre.

Mikola István, Cséfalvay Zoltán (fotó: Pelsőczy Csaba)

Cséfalvay Zoltán a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban kiemelte, hogy a korábbi hazai magánnyugdíjpénztári rendszer tarthatatlan volt, a pénztárak alacsony hatásfokkal működtek, és a rendszer hozzájárult a magas eladósodottság kialakulásához is. Az OECD-tanulmány is pozitívan értékeli a kormány intézkedéseit, amit a korai nyugdíjaztatási formák megszüntetése és a rokkant nyugdíjak felülvizsgálata területén eddig megtett – világított rá.

A devizaadósság problémája kapcsán az államtitkár azt emelte ki, hogy az OECD-jelentés is fontosnak tartja a bankszövetséggel kötött megállapodásokat, amellyel a kormány előremutatóan kívánja a helyzetet rendezni. Mint mondta, erre a problémára nincsenek jól bevett megoldások, a nemzetközi szervezet sem tudott jó példákat felmutatni jelentésében. A jegybanki függetlenséggel kapcsolatban tett észrevételekről szólva Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, Magyarországon a nemzeti bank független volt, az is és független is marad.

Mikola István, Cséfalvay Zoltán, Andrew Dean, Rafal Kierzenkowski (fotó: Pelsőczy Csaba)

Mikola István, Magyarország OECD-nagykövete kifejtette, a szervezet körülbelül kétévente készít a tagországokról országjelentést. Magyarország esetében ez volt a kilencedik, amely közel egy évig készült. A munka során hazánk új partnereket szerzett, hiszen egyre többen látják, hogy milyen erőfeszítéseket tesz az ország – tette hozzá.

A jelentésben az OECD négy területen vizsgálta Magyarországot, amihez az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank is megfogalmazta véleményét. Magyar részről több minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Államadósság Kezelő Központ, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint szakértők és érdekképviseletek vettek részt a munkában – hangsúlyozta.

Mikola István kiemelte, a tanulmány készítése során számos kérdésben egyetértés született, és visszaigazolódott az a munka, amit Magyarországon végeznek. A legjobb nemzetközi tapasztalatok alapján az OECD több ajánlást is megfogalmazott hazánknak. Értékes és fontos ez a tanulmány, Magyarország nyitott további szakmai együttműködésre – fűzte hozzá.

Andrew Dean, Rafal Kierzenkowski (fotó: Pelsőczy Csaba)

Andrew Dean, az OECD országtanulmányokért felelős igazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a szervezet nincs végrehajtó hatalommal felruházva, a tagországoknak csak tanácsokkal szolgál. Elmondta: hazánk nagy kihívásokkal néz szembe, amit részben a külső környezet problémái idéznek elő. Kiemelte, javaslataik rövidtávon a piaci bizalom helyreállítására, valamint hosszú távú szakpolitikai kérdésekre terjednek ki.

Az igazgató fontosnak nevezte az EU, IMF megállapodások megkötését és a jegybanki függetlenség körüli kérdések tisztázását, amelyek a bizalom további megerősítését szolgálhatják. Pozitívnak nevezte, hogy 2010-ben, a választások ellenére jól alakult a fiskális egyenleg, és felhívta a figyelmet a hosszú távú egyensúlyjavító intézkedések fontosságára, valamint a válság és bankadók kivezetésének ígéretére.

(kormany.hu)