Magyarország a héten benyújtja a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő Partnerségi Megállapodást az Európai Bizottságnak, a kormány már véglegesítette a dokumentumot - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán egy budapesti konferencián.

Az államtitkár a Világgazdaság üzleti napilap innovációs rendezvényén elmondta: a pályázatok várhatóan az év második felében jelennek meg.
A partnerségi megállapodás értelmében a hétéves uniós költségvetési periódusban kutatás-fejlesztésre és innovációra (k+f+i) a tervek szerint valamivel több mint 800 milliárd forint juthat - ismertette.

Ennek súlypontját a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) jelenti, amelyből k+f+i tevékenységre 520 milliárd forint vissza nem térítendő forrást, valamint 200 milliárd visszatérítendő támogatást, egyebek mellett kedvezményes hitelt, garanciát fordítanak majd - mondta el az államtitkár.

Ezen túl más operatív programokban is van közvetlenül k+f+i pályázatokra fordítható összeg - tette hozzá.

Cséfalvay Zoltán kiemelte azt is, hogy a mintegy 800 milliárd forintból csaknem 140 milliárd megy közvetlenül induló (startup) vállalkozások, illetve az ezek közötti intézményrendszer támogatására.

A másik fontos pénzügyi csatorna a Horizont 2020 - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A közvetlenül Brüsszelből elérhető mintegy 77 milliárd eurós keretből a hazai várakozások szerint 300-350 millió eurót nyerhetnek el magyar pályázók.

A programról szóló tájékoztatásban, az ezekre a pályázatokra való felkészítésben kiemelt szerepe lesz a Nemzeti Innovációs Hivatalnak - tette hozzá.

(MTI)