Magyarország rendkívül sokat tanult az uniós elnökségi tevékenységből - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott interjújában.

Az NGM államtitkára - aki egy berlini innovációs fórumon vett részt - a nyilatkozatban előzetes mérleget vont a június 30-án véget érő magyar elnökség gazdasági tevékenységéről. Úgy értékelte: a versenyképességi tanácsban "mindent elértünk, amit el lehetett érni".

Cséfalvay Zoltán emlékeztetett arra: januári parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a magyar elnökség minden olyan lépést támogat, amely olcsóbbá teszi az életet a vállalkozások számára. Támogat minden olyan törekvést, illetve szabályozást, amely kitágítja a belső piacot, és Európát globális szinten erősíti. Az államtitkár szerint a versenyképességi tanács által tett lépések ebbe az irányba mutatnak.

Cséfalvay Zoltán kiemelte az egységes szabadalmi rendszert, ami - mint hangsúlyozta - megkönnyíti a vállalkozások tevékenységét, egységesebb piacot hoz létre, és ezáltal a vállalkozások globálisan is versenyképesebbé válnak.

Az államtitkár nagy eredménynek nevezte azt is, hogy a versenyképességi tanács legutóbbi ülésén sikerült keresztülvinni a belső piacra vonatkozó szabályozást. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a belső piacot mindig hozzá kell igazítani az aktuális változásokhoz. Mindezt nagy vita előzte meg, de  a május végi ülésen megszületett a politikai döntés a szükséges lépések megtételére. Utalt arra is, hogy sikerült könnyítést elérni a 10 főnél kisebb, úgynevezett mikrovállalkozások tevékenysége  számára. Ezek a vállalkozások a számvitel, illetve a könyvelés terén kaphatnak könnyítést. "Amit célul kitűztünk, azt sikerült elérni" - értékelte az államtitkár.

A gazdasági kormányzásra vonatkozó, a magyar elnökség által szorgalmazott jogszabályokat ezen a héten tárgyalja az Európai Parlament - mondta el az államtitkár, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy azokat időben elfogadják.

Nem sikerült elérni az európai zártkörű részvénytársasággal kapcsolatos - 2009-ben megfeneklett - megállapodást - jelentette ki Cséfalvay Zoltán. Elmondta, hogy a magyar uniós elnökség sokat dolgozott ezen, és több kompromisszumos megoldást terjesztett elő. Szükségesnek nevezte ugyanakkor, hogy létrejöjjön egy olyan egységes európai vállalkozási forma, ami megkönnyítené az anyavállalatok számára a leányvállalatok létrehozását más országokban.

A hátralévő feladatokkal kapcsolatban az államtitkár utalt arra, hogy az egységes szabadalmi rendszer elvei még tisztázásra szorulnak, ami a versenyképességi tanács utolsó ülésén kerül napirendre. "Lassan azonban eljutunk odáig, hogy le tudjuk vonni a tapasztalatokat" - fogalmazott az államtitkár, aki az egyik legfőbb tapasztalatnak azt nevezte, hogy - mint hozzáfűzte - "rendkívül sokat tanultunk".

"A magyar adminisztráció nagyon sokat tanult az elnökségből" - hangsúlyozta. "Bízom abban, hogy ha fél vagy egy év múlva egy magyar miniszter vagy államtitkár felszólal egy európai fórumon, akkor arra odafigyelnek" - tette hozzá, ezt nevezve a legnagyobb sikernek. "Egy nagyon erős gyorstalpalón mentünk át, és megtanultuk ügyeinket intézni" - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.

Az államtitkár szerint az eredményes elnökségi munka szempontjából rendkívül sokat jelentett a német kapcsolatrendszer. Németországnak nagy súlya van a különböző uniós fórumokon, a német elképzelések meghatározóak a jövőt illetően, legyen szó akár a belső piacról, akár a kutatásról és fejlesztésről - mutatott rá.

"A német kollégák nagyon segítőkészek voltak" - értékelte az államtitkár, aki úgy vélekedett, hogy a magyar elnökség idején született kapcsolatokat a jövőben is kamatoztatni lehet majd.

(MTI)