Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdasági stratégiáért felelős államtitkára nyilatkozott a Figyelőnek, a kormány egyes gazdasági terveiről.

Mit szól Bajnai Gordon 2007-ben meghirdetett bürokráciacsökkentési akciójának eddigi eredményeihez? Miben más az önök stratégiája?
Azokat a bürokratikus terheket, amelyektől a magyar gazdaság szenved, nem marketing-ízű kampánnyal, hanem csak nagyon aprólékos munkával lehet felszámolni. Ráadásul, a marketing kampányoknál jobban hiszek az egyszerű közgazdasági ösztönzőkben. Hollandiában például a kormány meghatározza, hogy egy adott évben el kell érni bizonyos százaléknyi adminisztratív tehercsökkentést, és amelyik tárca ezt nem teljesíti, annak 5 százalékkal csökkentik a költségvetését. Ez egy értelmes ösztönző.

Hasonlóra számíthatunk az új magyar kormánytól is?
Ez egyelőre csak Hollandiában van így, de megfontolandónak tartom egy hasonlóan szigorú rendszer bevezetését. A példával az előző kormány bürokráciacsökkentési kampánya és a mi szemléletünk közötti alapvető különbségre szerettem volna felhívni a figyelmet. Fontos tájékoztatni az állampolgárokat és a vállalati szektort a bürokrácia csökkentésének lépéseiről és elemeiről, amely azonban csak akkor lehet hiteles, ha valódi cselekvésen alapszik. A cselekvés a 29 pont bejelentésekor – sőt már korábban is – megkezdődött. .Magyarországon iszonyúan magas, évi 2800 milliárd forintnyi a vállalkozásokat sújtó adminisztrációs költség. Ebből a vállalkozók 800 milliárdra teszik azt, ami ténylegesen teher, ami a normális üzletmenethez kapcsolódó adminisztrációs költségeket tetézi, vagyis a túlzott bürokráciából adódó, teljesen felesleges kiadásokat és időkiesést. Az adminisztrációs költség Magyarországon a GDP 10,5 százaléka volt 2008-ban, az előbb említett Hollandiában ugyanez az arány viszont csak 2,5 százalék. Nagy Britanniában – pedig az adminisztráció túlbonyolítása brit birodalmi találmány – szintén 2,5 százalékos a GDP arányos bürokratikus költség. Az európai országok többsége az elmúlt években nagyon erős lépéseket tett az adminisztrációs költségek csökkentésére, így velük szemben egyre növekszik versenyhátrányunk. Például a belgák indítottak egy Kafka nevű programot, náluk Kafka teszt előzi meg a törvények benyújtását is, a tesztet minden törvénynél lefuttatják, hogy azok milyen adminisztrációs költséggel járnak, és természetesen van egy limit, amit ez a költségszint nem léphet túl.

A tervezett adminisztrációt leépítő lépéseik – például a söralátéten elférő adóbevallás, a kkv-k bírságolási gyakorlatának enyhítése vagy közbeszerzési rendszer reformja – ütemtervét mikor fogjuk látni?
A logika nagyon egyszerű: az az adó, amelyik nem létezik, annak nincs se bürokráciája, se adminisztrációs költsége. Lehet tehát radikálisabb lépéseket tenni, mint az eddigiek, de szükség van egy nagyon aprólékos, sziszifuszi áttekintésre is a jogszabályok átalakításához. A miniszterelnök úr első akciótervének, a 29 pontnak is ez az egyik fő vonulata, többek között ezt szolgálja a befektetésekhez szükséges engedélyek és az adónemek számának csökkentése. Ez a vonulat pedig a következő akciótervekben is hangsúlyos elem lesz. Természetesen mindebből nem maradhat ki az uniós pályázati rendszer átalakítása és egyszerűsítése sem, éppen most zajlik az a munka, amelynek eredményeként a kis- és középvállalkozások a források 50 százalékához juthatnak, hasonlóképpen folyamatban van a pályázati rendszer egyszerűsítése. Ezek az első intézkedések, amelyeket a kormány saját hatáskörében meg tud tenni, a további lépésekhez viszont várjuk az önkormányzatok, a vállalkozások és a gazdasági élet szereplőinek javaslatát is.

Egy minapi rádióinterjúban ön is üdvözölte az új kormányzati rendszert, amelyben csak néhány csúcsminisztérium van az eddigi tucatnyi tárca helyett. Más területen is várhatóak karcsúsítások? Például a 8000 ezer milliárd forintnyi uniós pályázati pénz elosztásában 16 közreműködő szervezet segédkezik. Várható-e, hogy a jövőben lényegesen kevesebb lesz?
Nemcsak várható, hanem szükséges, hogy mindössze 3-5 szervezet maradjon ezen a területen. Itt egy kafkai, vagy magyarosan szólva, örkényi rendszert sikerült összehozni. A bürokrácia amúgy is ellepi életünket, de ha valahol sikerült igazán nagy bürokráciát teremteni, akkor az éppen az uniós pénzek körüli pályázati rendszer. Van egy alapvető hiba a rendszerben: a korábbi kormányok úgy gondolták, hogy minden egyes célra, törekvésre kell egy önálló pályázat. Ha felmerült egy új cél, rögtön kiírtak egy újabb pályázatot. Ehhez – az államigazgatási logika szerint – bekapcsoltak egy újabb közreműködő szervezetet. Sőt, ugyanennek a regionális változatát is létrehozták, ebből eredően egy túlburjánzó, mindent megháromszorozó rendszer jött létre. Ráadásul mind e mögött van egy alapvető stratégiai hiba is. Nem hinném, hogy az uniós források felhasználását a kínálati oldalról kellene megközelíteni. Az elmúlt hat esztendőben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a minisztériumok maguk kezdtek el gondolkodni azon, hogy vajon mi lenne jó a különböző szervezeteknek, vállalkozásoknak és önkormányzatoknak, majd azt mondták, hogy tessék, itt a kínálat. Holott éppen fordítva, a keresleti oldalról kellene hozzáállnunk: a pályázónak, a vállalkozónak és az önkormányzatnak van fejlesztési ötlete, projektje, ő szeretne valamit megvalósítani, létrehozni, erre fordítja saját forrásait, az állam feladata pedig az, hogy ehhez, kiegészítésként - az uniós források felhasználásával – kedvező finanszírozási lehetőséget, például hitelgaranciát vagy kedvezményes hitelt biztosítson. Ám az államnak egyáltalán nem feladata, amint történt az elmúlt években, hogy az uniós források szétszórásával, a pályázatokon keresztül kijelölje a piaci verseny nyerteseit. Nem az a dolga, hogy a pályázati rendszerrel ingyen pénzt kínáljon a vállalkozóknak vagy az önkormányzatoknak olyan projektekre, amit csak azért indítanak el, mert arra uniós pályázatot írt ki az NFÜ.

Úgy tűnik, túl sok szervezet van, amelyek a forrás-elosztás köré csoportosulnak: NFÜ, MFB, Molnár Ágnes, Matolcsy György, Fellegi Tamás, illetve Navracsics Tibor. Nem gondolja, hogy túl sok itt a törésvonal, ennyi csoport között kódolva van a feszültség. Melyikük lehet a legerősebb a források elosztásakor?
Egy vállalatban is van külön stratégiai részleg, amelyik a vállalat céljaival, terveivel foglalkozik, és van végrehajtó egység is. Nálunk az előbbi a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyik alapvetően gazdaságpolitikával, gazdasági stratégiával, fiskális politikával, külgazdasággal és belgazdasággal, az uniós források terén pedig azok tervezésével és a pályázati rendszerek kialakításával foglalkozik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium viszont a konkrét lebonyolítást, a támogatási pénzeknek a pályázókhoz való eljuttatását végzi. Ha jól teszi dolgát a két tárca, akkor mindegyiknek meglehet a maga sikere. A gazdasági minisztérium sikere abban állhat, hogy – vasutas hasonlattal élve – az uniós pénzeket nem eltüzeljük, hanem segítségükkel befűtjük a gazdaság mozdonyait. A fejlesztési tárca sikere pedig abban állhat, hogy egyszerűbben és gyorsabban jut el a támogatás a pályázókhoz. Az pedig pedig már tízmillió magyar polgár érdeke, hogy mindketten egyszerre legyenek sikeresek. Nyilvánvaló, hogy a minisztériumi hatáskörök elhatárolásánál, a statútumok rendezésénél voltak súrlódások, és szerintem még lesznek is, - ez természetes. Ezek abból keletkeznek, hogy az államigazgatásban még mindig nagyon erős a “tárcasovinizmus“. Ami logikus, ha végiggondoljuk, hogy mi a különbség egy állami hivatal és egy vállalat között. Egy vállalatnál a teljesítmény mérése egyszerű: ha jól teljesít, több a bevétele. Az államigazgatási szervnek viszont nincs teljesítményhez kötött bevétele. Egyetlen dolog van, amiben az állami hivatal a sikerét lemérheti, hogy mekkora terület felett, mekkora hatalommal, és mekkora pénzzel gazdálkodik. A közgazdaságtanban William Niskanen óta ismert a “budget maximizer bureaucrats”, ez alól pedig Magyarország sem kivétel. És ebben nincs semmi pejoratív, egyszerűen az a helyzet, hogy az állami hivataloknál nincs más sikerkritérium, ezért a hivatalnokok állandóan arra törekednek, hogy minél több forrást és feladatot kaparintsanak saját szervezetükhöz. Klasszikus piaci aszimmetriával van dolgunk. A parlament, a kormány a megrendelő, de az elvégzendő feladatra csak egyetlen egy szolgáltató van, az államigazgatás, ez az egyetlen szolgáltató pedig – mivel sikerének ez a kritériuma – természetesen felfelé srófolja saját költségeit. Éppen ezért az államigazgatás területén szinte bármikor gond nélkül elérhető egy 5-10 százalékos kiadáscsökkentés.

Korábban még 15 százalékot emlegetett. Ez máris 5-10 százalékra olvadt?
Az 5-10 százalékos csökkentés az, ami eleve benne van a rendszerben. Minden tárca igyekszik a lehető legtöbb hatáskört, feladatot, pénzt magához vonni. Ám a kormány és az államigazgatás viszonyában létezik egy további, egy információs aszimmetria is, nevezetesen: egy hivatal mindig sokkal jobban tudja, hogy egy feladat elvégzése valójában mennyi energiát és pénzt igényel, mint a politika, ebben az esetben a megrendelő. Térjünk vissza a pályázati rendszerhez. A pályázatkészítő cégek is panaszolják, hogy jelenleg bőven 20 százalék alatt van a vállalkozásfejlesztésre jutó pénz, a szakma pedig már 30-40 százaléknak is örülne, miközben Orbán Viktor 50 százalékos arányról beszél. Nonszensz, amit ebben az országban e téren is sikerült összehozni. Értem, hogy nagyon fontos a humánerőforrás fejlesztése, de az a szembeállítás, hogy az egyik oldalon van a gazdaság, a másik oldalon pedig ott áll a társadalom, Karl Popper óta köztudottan a hamis ellentét tipikus esete. A társadalmat, ebben az esetben a humánerőforrást, nem lehet csak önmagában, a gazdaság nélkül fejleszteni. A humántőke fejleszteséhez a gazdaság fejlesztésén keresztül vezet az út, még pontosabban: humántőkét csakis szabad emberek halmozhatnak fel, és ebbe beletartozik az is, hogy az állam nem nyomorítja a polgárokat és a vállalkozókat magas adókkal és felesleges adminisztrációs terhekkel. Világszerte nagyon jól kimutatható összefüggés van a gazdasági szabadság és a humántőke fejlettsége között. Így egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az elmúlt években a humántőke fejlesztésére kidobott uniós százmilliárdok jottányit sem javítottak a foglalkoztatási helyzeten, nem növelték a munkára várók elhelyezkedési esélyeit, csupán az ilyenolyan tanácsadó és képző cégek bevételeit gyarapították. Többek között ezért készítünk közös előterjesztést a fejlesztési tárcával, hogy az uniós források 50 százaléka a kis- és középvállalkozások számára célzottan megjelenő forrás legyen. De tudjuk azt is, hogy nem még több pályázatot akarnak a kkv-k, hanem arra várnak, hogy ha van elképzelésük, projektjük - ami nem azért született, mert fölülről kiírtak egy pályázatot - akkor ehhez találjanak kedvezményes forrást, finanszírozási konstrukciót.

Az uniós támogatások átcsoportosításánál milyen méretű cégeket részesítik majd előnyben?
Van egy GOP-C nevű fejezet, ami 500 milliós támogatást nyújt a cégeknek. Erre csak 6 milliárd jutott, holott a szakma szerint 100 milliárdot is szét lehetett volna osztani.

A kkv-k vagy multik lesznek inkább fókuszban az átcsoportosításnál?
Van nálunk egy régóta meglévő, politikailag nagyon jól kijátszható téveszme: a külföldi multik és a hazai kkv-k szembeállítása. Ám ezek csak a szűklátókörű politikai szolgenekben ellenségei vagy ellenfelei egymásnak. A felelős gazdaságpolitika feladata éppen az, hogy ne játsza ki egymás ellen ezt a két szekort, ellenkezőleg, segítse őket együttműködni, hálózatokba, beszállítói rendszerekbe szerveződni. Ez egyformán érdeke a külső nagybefektetőknek és a hazai cégeknek is. A pályázati rendszereknél is sokkal erősebben kell olyan projekteket, programokat támogatni, amelyek a két szektor összekapcsolását segítik. Állítólag 100 milliárd ment ki 1-20 millió forint közötti kis támogatásokból az egészen kicsi cégeknek, miközben a közepes vállalatok – akik érdemben és hatékonyan tudják elkölteni a forrásokat – csak morzsákat kapnak. A szakma szerint ennek nincs sok értelme. A különböző méretű vállalatok egymás elleni kijátszásával nem jutunk semmire. Főleg úgy nem, mint az elmúlt esztendőkben, amikor az összes uniós forrásnak mindössze 16 százaléka ment vállalkozásfejlesztésre.

Mit gondol, mennyire sürgető feladat a források átrendezése?
Az operatív programok közötti forrásátcsoportosítást "le kell játszani" Brüsszellel, ami akár 6 hónapig is tarthat. Fel kellene futtatni a pénzek elosztását, mert kevés időnk maradt a szétosztásra, nem gondolja? Bizonyos dolgokat – például az operatív programokon belüli átcsoportosításokat – megtehetünk Brüsszel nélkül is, ezekbe már bele is fogtunk. Az előbb említett nagyobb átrendezéshez viszont kell Brüsszel jóváhagyása is, ami valóban 3-6 hónap. Ezért ezt a folyamatot is minél előbb el kell indítani. A kérdés csak az, hogy mennyi forrásunk maradt. Úgy tűnik egyre kevesebb. 2004-ben az ország hét évre elosztva kapott egy nagyvonalú uniós támogatást, ám mára éppen hogy csak maradt valamennyi szabad forrás. Nagyon sok ilyen “örökséget“ kapott az új kormány. Örökölte a kormány a 14 milliárd eurós IMF és uniós hitel törlesztését, és ezt a korábbi kormánypártok hívei számomra teljesen érthetetlen módon a Bajnai-kormány “sikeres válságkezelésének“ nevezik. Örököltük azt a 2008-as vállalást, hogy a kormány az adminisztrációs terheket 2011. december 31-ig 25 százalékkal csökkenti. Eddig ebből 5 százalék valósult, a többi – mint a korábbi esetekben – már a mi dolgunk lesz majd. A maradék 20 százaléknyi csökkentésre alig másfél évünk maradt.

(Forrás: Figyelő)