A kormány február végére elkészülő reformsorozata lehetővé teszi, hogy 2012 után ne legyen szükség válságadókra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára egy pénteki háttérbeszélgetésen.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: 2013-ba már úgy kell belépni, hogy a különadók körülbelül 600 milliárd forintos tételét ki kell tudni váltani, vagyis olyan lépésekre van szükség, amelyekkel ez az összeg helyettesíthető. Számolni lehet a gazdaság növekedéséből származó bevételekkel, különböző rendszerek átalakításából származó hatékonysági növekedéssel, és "nyilvánvalóan szükség van bizonyos kiadáscsökkentő lépésekre is" - fejtette ki, megjegyezve: az, hogy szükség van-e még bevételnövelő lépésekre, attól függ, milyen arányban tudnak megtakarításokat elérni.
Példaként említette, hogy a gyógyszerkasszában van lehetőség jelentős megtakarításra. A MÁV és a BKV működésével kapcsolatban szintén nonszensznek nevezte, hogy a cégek évente fordulnak az államhoz plusz milliárdokért a normál büdzséjükön felül. Szerinte a munkaerőpiac finanszírozását ugyancsak célszerű áttekinteni. "Fogalmam sincs, hogy miért van szükség OFA-ra", Országos Foglalkoztatási Közalapítványra - mondta példaként. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem gondolkodnak "fűnyíróban".


Közölte, a kabinet eddigi stabilizációs intézkedései között az adókivetésből származó stabilizálási lépések nagyobb arányban szerepelnek, mint a megtakarításból eredők, a készülő reformokban azonban ez az arány némileg más irányba mozdul majd el. Az államtitkár szerint az államháztartás terén az látható, hogy nagyon sok olyan terület van, ahol pazarló módon folynak el az állami pénzek.


Szólt a tervezett versenyképesség-növelő intézkedésekről is, amelyeken belül kiemelte a bürokratikus terhek csökkentését. Elmondta, a vállalkozások összadminisztrációs költsége 2.800 milliárd forint, ebből 800 milliárd, amit a cégek "effektív" tehernek éreznek. Utóbbit, "amilyen gyorsan lehet", szeretnék leépíteni, és a Nemzetgazdasági Minisztérium munkacsoportja százmilliárd forintig már el is jutott - ismertette.


Cséfalvay Zoltán kifejtette: 2012-ig megoldották az államháztartás konszolidálását, a megtett lépésekkel 2012-ig a költségvetés helyzete stabilizálódott. "Mindannyiunk érdeke, hogy három százalék alatti államháztartásunk legyen" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az államháztartás stabilitására alapvetően nem azért van szükség, mert "ilyen-olyan helyről mutatóujjat emelnek fel Magyarországgal szemben", hanem mert mindenkinek az az érdeke, hogy az állam ne költekezzen túl.


A családi adózásról szólva az államtitkár kiemelte, véleménye szerint az államnak nem az a dolga, hogy adjon valamit, sokkal inkább az, hogy ne vegyen el; a családi jövedelemadó pedig éppen ezt az elvet fogalmazza meg, nem veszi el ugyanis azoktól a pénzt, akiknek családjuk van, akik gyermekeikre költik ezt a pénzt.


Az Európa 2020 programmal összefüggésben elmondta: Magyarország céljai között szerepel, hogy a 20 és 64 év közötti korosztályban a foglalkoztatás az évtized végéig 75 százalékra növekedjen.

(MTI)