Nemzetgazdasági Minisztérium

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

A magyar gazdaság is bekapcsolódhat a szlovén privatizációba

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. december 7. 12:26

A szlovén privatizációban történő hazai részvételi lehetőségekről tárgyalt Szlovéniában Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára és Mitja Mavko, a szlovén pénzügyminisztérium államtitkára. A szlovén kormány által privatizálni kívánt cégek között élelmiszeripari, szerszámgépipari és vegyipari nagyvállalat, sportszergyártó cég, telefontársaság, bank, repülőtér, továbbá turizmus-vendéglátással foglalkozó gazdasági társaságok is megtalálhatók.

A kormány kiemelt célja a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. december 6. 18:52

A magyar kormány kiemelt gazdaság- és társadalompolitikai célja, hogy versenyképes, kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági szektort alakítson ki, amely polgárai számára megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén.

Közös megoldásokra van szükség a foglalkoztatáspolitikában

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2013. december 6. 17:27

Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár beszédet tartott az Európai Bizottság "Gazdasági kormányzás a növekedésért és a munkahelyteremtésért" konferenciáján.

Szakszervezeti egyesülés - Czomba Sándor: a kormány partner lesz a konzultációban

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2013. december 6. 16:38

A kormány partnere lesz a konzultációban az újonnan létrejött Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, és együttműködik vele annak a célnak az elérésében is, hogy Magyarországon minél többen dolgozzanak, és találják meg boldogulásukat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Budapesten a Magyar Szakszervezeti Szövetség alakuló kongresszusán.

Kiemelt turisztikai cél a dunai hajózás fejlesztése

Nemzetgazdasági Minisztérium, Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság, 2013. december 6. 15:23

Magyarország is magas szintű szakmai delegációval képviseltette magát a folyami hajók üzemeltetőinek éves seregszemléjén Bukarestben. A rendezvényen a hajózás legégetőbb kérdéseit vitatták meg a jelenlévők. Többek között szó esett a fogyasztóvédelmi és a fenntartható fejlődés sajátosságairól, az infrastrukturális igényekről, a rugalmas határellenőrzés előnyeiről, valamint az egyre szélsőségesebb vízállás okozta problémákról.

Százezer ember képzése indult el a téli közfoglalkoztatási programban

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2013. december 6. 13:36

Százezer ember képzése indult el december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában, amelyben március 31.-ig átlagosan kétszázezren vesznek részt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Elindult a Xetra kereskedési rendszer a BÉT-en

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. december 6. 11:32

Új kereskedési rendszer, a Xetra működik péntektől a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter indította el jelképes csengetéssel.

Érdemes befektetni a magyar gazdaságba

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. december 6. 10:39

A Xetra kereskedési rendszer budapesti bevezetésén Varga Mihály elmondta: érdemes befektetni a magyar gazdaságba, hiszen a gazdasági növekedéssel együtt javultak a profitkilátások is.

Napi jelentés 2013.12.06.

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. december 6. 9:54

A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.

A Kormány célja a női vállalkozások fejlesztése

Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 17:23

Már három alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz a női vállalkozásokat tömörítő, érdekeiket képviselő szervezetek és a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárságának szakértői. A találkozókon a fejlesztési lehetőségeket, valamint a közeljövőben létrejövő mentorhálózat működési feltételeit dolgozták ki. Közlemény.