Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az elmúlt négy évben sokat tett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért, de még sok a teendő azért, hogy az esélyegyenlőség, az egyenjogúság megvalósuljon.
A kormányzat támogatja mind a hiányszakmában tanulókat, mind az őket foglalkozatókat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.
Szalai Piroska, az NGM nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa szerint az elmúlt időszakban a nők foglalkoztatása reményteli fordulatot vett, olyan emelkedő pályára került, amelyet Európa kevés országa mondhat magáénak.
Megjelent Magyar-Izraeli Ipari Kutatás-fejlesztési Co-funding Együttműködési Pályázat (TÉT_13_IL) második fordulójának benyújtásához szükséges projekt adatlap (kitöltő program).
Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CCIII. törvény alapján 2014. január 01-i hatállyal a Nemzetgazdasági Miniszter rendelkezik a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (Továbbiakban KTIA) felett.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért februári elismeréseket pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium budapesti székházában.
Az Európai Bizottság immár hatodik alkalommal hirdeti meg az Európai KKV Hetet. A projekt koordinátori feladatait Magyarországon a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Enterprise Europe Network látja el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A kormány 830 millió forintos kerettel programot indít a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására a Közép-magyarországi régióban - közölte a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) csütörtökön az MTI-vel.
A Kormány várakozásainak megfelelően alakult a 2014. évi első kéthavi központi költségvetési egyenleg. Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint.
2014. március 5-én 48. alkalommal nyitotta meg kapuit a berlini Internationale Tourismus Börse (ITB). A világ legkomolyabb turisztikai szakvására nem csupán egy kiállítás, ahol látványos keretek között mutatkoznak be az országok, hanem kiemelkedően fontos szakmai programokon cserélnek tapasztalatokat az országok turisztikai vezetői, képviselői.
Magyarország számára elismerést jelent, hogy az ENSZ az idén Budapesten tartja a Családi Gazdaságok Világfórumát, melynek négy fő témája közül az egyik a nők és a fiatal gazdák szerepe a családi gazdálkodásban. A fórum résztvevői hangsúlyozták mind a természeti, mind a humán erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodás fontosságát. A családi gazdaságok nem elképzelhetők a nők munkája nélkül, a témában Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos is kifejtette véleményét.
Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik - mondta Varga Mihály hozzátéve, hogy a kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Az esztergomi Vállalkozásfejlesztési Konferencián gazdaságfejlesztés jelenéről és távlatairól beszélt Szalai Piroska miniszteri biztos és Dr. Völner Pál államtitkár, továbbá előadást tartott többek között Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese és Dr. Fórián István a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter elnöke.
A duális képzésnek immár a jogi és pénzügyi feltételei is adottak Magyarországon, ami azért fontos, mert a gyakorlati képzés versenyképessé teszi a gazdaságot - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Siemens központi telephelyén Budapesten.
A Nemzetgazdasági Minisztérium március 5-én együttműködési keret-megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjával. A megállapodás célja, hogy a tervezési, stratégiai és szakmai kapcsolatok segítsék a kölcsönös tudás- és tapasztalatcserét, valamint hozzájáruljanak a területi tervezés szakmai megalapozásához.
A versenyképes gazdaság a vállalatok, vállalkozások versenyképességén alapul, amihez nélkülözhetetlen a korszerű szakképzés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a SkillsHungary verseny nemzeti döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Annak ellenére, hogy az ENSZ munkaügyi szervezetének, az ILO-nak a szabványa szerint készülő mérések azt mutatják, hogy Magyarországon a nők körében csúcson van a foglalkoztatottság, soha ennyi nő nem dolgozott az utóbbi 22 évben, csökken a munkanélküliség, a teljes munkaidős foglalkoztatottság nagyobb, mint az uniós átlag, és az OECD szerint mi vagyunk az egyik legkisebb nemek közti fizetéskülönbséggel rendelkező ország, a Price Waterhouse Coopers ( PwC) ismét negatív kritikát fogalmaz meg velünk szemben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A magyar válságkezelés eredményeiről tartott előadást Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke és Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Ciprusi Egyetemen kedden.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján kijelenthető, hogy Magyarországon minden szegmensen beindult a növekedés. A bruttó hazai össztermék 2,7%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest, ehhez hasonló dinamikus növekedésre 8 éve nem volt példa Magyarországon! Az év egészében 1,2 százalékkal növekedett a magyar gazdaság.
Hazánk külkereskedelmi mérlegének többlete a tavalyi évben 7 milliárd euró volt, amely 354 millió euróval több, mint 2012-ben. Az export értéke így továbbra is meghaladta az importét, miközben a külkereskedelemben dinamikus emelkedés volt megfigyelhető.
Magyarország az utóbbi években sokat fejlődött a tudásalapú társadalom megteremtésében, a közoktatás, a szakoktatás, a felsőoktatás és a felnőttképzés terén is komoly eredményeket ért el- hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az NI Hungary a keddi bokrétaavató ünnepségen. Magyarország ebben is jobban teljesít - fűzte hozzá az államtitkár.
Idén januárban az előző évinél 50 ezerrel több, mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó-és pénzügyekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként a BVSC-Zugló sportegyesület saját fenntartású Sportóvodát indít, ahol sportszakemberek és óvodapedagógusok közösen fejlesztik a gyerekeket, így alapozva meg a jobb iskolai teljesítményt. A Sportóvodát Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a BVSC elnöke adta át. Az MTVA felvétele.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A kormány korábbi ülésén elfogadott partnerségi megállapodásnak az Európai Bizottsághoz történő formális benyújtását lehetővé tévő határozat a napokban jelenik meg, és ezt követően nyújtja be a kormány a dokumentumot Brüsszelnek - tájékoztatta az MTI-t Cséfalvay Zoltán, az NGM parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, aki a 2014-2020 közötti források felhasználásával kapcsolatos uniós egyeztetések lefolytatásáért is felel.
A kétszáznál is több pályázat csaknem fele a civilektől érkezett a Millenáris Széllkapu elnevezésű kiírásra, amely a volt Ipari Minisztérium budapesti, Margit körúti egykori épületének helyén létesítendő közpark lehetséges funkcióit kereste.