Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A január havi fizetéseknél minden ötödik munkavállaló érvényesített családi kedvezményt. Közlemény.
Makó - Helyi és környékbeli beszállítókkal fog együtt dolgozni a svájci Givaudan, az erről szóló megállapodást csütörtökön, a makói gyár alapkövének leleplezése után írták alá. Az íz- és illatanyaggyártó óriásvállalat 37 milliárd forintból építi föl üzemét, amely több mint 300 embernek ad munkát
“Konkrét segítséget kívánunk adni ahhoz, hogy Albánia még idén megkapja az Európai Unió tagjelölti státuszát” – jelentette ki csütörtökön Schmitt Pál a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett albán-magyar üzleti fórumon. Az eseményen ugyancsak részt vevő albán államfő számít a magyar tapasztalatokra.
A 7. Kutatási Keretprogramot, az EU legnagyobb, világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű, egységes stratégia mentén kialakított kutatás-fejlesztési programját minél vonzóbbá és könnyen hozzáférhetővé kell tenni az európai kutatói közösségek, vállalkozások, valamint a keretprogramban alulreprezentált tagállamok pályázói számára – egy mondatban így összegezhető a magyar uniós elnökség égisze alatt megrendezett „Half time – Highway – A 7. Keretprogram félidei értékelése különböző perspektívákból” című konferencia eredménye.
A cél az, hogy már ebben az évben jobban járjon minden munkavállaló – hangsúlyozta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és Zs. Szőke Zoltán, az OÉT munkaadói oldalának soros elnökével folytatott csütörtöki egyeztetése után.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
A Nemzetgazdasági Minisztérium rendszeresen közzéteszi honlapján a közvetlen tőkebefektetési és magyar tőkekiviteli folyamatok aktuális áttekintését tartalmazó dokumentumokat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium rendszeresen közzéteszi honlapján a partnerországok gazdasági híreinek, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok eseményeinek összefoglalóját tartalmazó dokumentumokat.
A jelentés csaknem 500 tényező alapján azonosítja be a magyar gazdaság versenyképességének legkritikusabb területeit.
500 indikátor vizsgálat, 135 olyan tényező beazonosítása, amelyek leginkább meghatározzák a magyar gazdaság versenyképességét – többek között ezt tartalmazza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) versenyképességi helyzetértékelése. A helyzetértékelés amellett, hogy elhelyezi hazánkat a világ versenyképességi térképén, megalapozza a kormány intézkedéseit. Közlemény.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 18. §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 18. és 18/A. §-ai alapján - az MPA foglalkoztatási alaprész 2011. évi központi keretéből - a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munka-helyteremtő beruházásainak támogatására.
247,7 milliárd forintra emelkedett 97 milliárd Ft-tal szemben az államháztartás önkormányzati alrendszerének pénzforgalmi hiánya.
NGM közlemény a hazautazással kapcsolatos költségtérítés 2011. évi felső korlátjának a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdése szerinti közzétételéről
A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolja az LMP állítását, miszerint az ígért támogatási összeg dupláját kapja az autóipari vállalat. Közlemény.
37 ezer új, 28 ezer betöltetlenül maradt, szabad álláshely – két jellemző szám a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb munkaerő-piaci adataiból. Közlemény.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. év január havi hiánya 122,8 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 110,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 37,9 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,9 milliárd forintos szufficittel zártak. 2010. január hónapjában az államháztartás központi alrendszerének szufficitje 31,3 milliárd forint volt.
A nemzetgazdasági miniszter a költségvetésen belül mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a kormánynak. Közlemény.
Javaslatot tett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az idei költségvetésben a kormány hozzon létre stabilitási tartalékalapot, amely súlyos külső kockázatok megjelenése esetén megvédi a büdzsét az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől.
2008 után egy sor politikus, nemzetközi pénzügyi szervezet és hitelminősítő intézet hitelessége kérdőjeleződött meg, amikor nem fedezték fel a nemzetközi pénzügyi szabályozás hiányosságait és nem jelezték előre időben a pénzügyi válságot. Közlemény.
Levélben válaszolt Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos megkeresésére Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter a levélben jelezte, hogy Magyarország jelenleg széleskörű strukturális reformprogramot hajt végre, egyúttal megerősítette: az új Növekedési és Stabilitási Program alapját olyan hosszú távú, főként a kiadási oldalt érintő intézkedések képezik, amelyek tartósan javítják a költségvetés egyenlegét.
A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszter a felszámolók névjegyzékét a jövőben az új névjegyzék felállításakor, továbbá évente - a változásokat pedig a határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is közzéteszi.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közzétette honlapján a hazánkról szóló rendes éves jelentését. Alapokmányának IV. cikkelye alapján az IMF valamennyi tagországról legalább évenkénti gyakorisággal készít gazdaságpolitikai értékelést. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.
Azonnali, teljes körű vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter, hogy kiderüljön, hány utazási iroda végez engedély nélküli utaztatást. Ha a vizsgálat eredménye indokolja, akár a jogszabályok is módosításra kerülnek. Közlemény.
A Magyar-Mexikói Gazdasági Vegyes Bizottság 2011. február 3-án Budapesten tartotta meg első ülését. Botos Balázs nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár fogadta Rogelio Granguillhome, a mexikói Külügyminisztérium gazdasági kapcsolatokért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszter-helyettesét és az általa vezetett küldöttséget.
A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) 2011. január 12-én ülést tartott, amelyen az alábbi közleményt adta ki, és a csatolt dokumentumban található határozatokat fogadta el.
A könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a Nemzetgazdasági Miniszter nyilvánosságra hozza jelen közlemény mellékleteként a könyvviteli szolgáltatást végzők szakmai továbbképzésére jogosított szervezetek jegyzékét.