Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
A szakmai szervezetekkel együttműködve vezetjük be a turizmusban az állami tulajdonú tanúsító védjegy rendszert, amelynek keretében a szolgáltatók kérhetik minősítésüket - mondta keddi sajtótájékoztatóján Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár.
A Nemzetgazdasági Minisztérium rendszeresen közzéteszi honlapján a partnerországok gazdasági híreinek, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok eseményeinek összefoglalóját tartalmazó dokumentumokat.
Közel ötszáz bürokrácia-csökkentő javaslat érkezett eddig a vállalkozóktól, a cél egy 400 milliárd forintos, az adminisztrációban megtakarítást hozó csomag összeállítása őszig - ismertette Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn, a Városháza dísztermében tartott fórumon.
A 2011. június 20-án Luxembourgban tartott ECOFIN Tanács ülésének szünetében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Európai Beruházási Banknak (EIB) az EU Duna Régió Stratégiában való szerepvállalásáról szóló egyetértési nyilatkozatot, továbbá 735 millió euró összegben négy projektfinanszírozó szerződést írt alá Philippe Maystadttal, az EIB elnökével.
Áprilisban 2 millió 693 ezren dolgoztak Magyarországon (a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél), azaz közel ötezer fővel többen, mint egy évvel korábban, amikor 2 millió 688 ezer fő állt alkalmazásban. A KSH ma reggel közzétett adatai szerint a létszámbővülés forrása a versenyszféra, azon belül továbbra is elsősorban a feldolgozóipar, ami már jelzi az – egyelőre – elsősorban az ipari exporton alapuló gazdasági növekedés munkahelyteremtő hatását, a foglalkoztatási fordulatot. A nettó keresetek mindemellett 7,6 százalékkal emelkedtek, ami 2,8 százalékos reálkereset növekedésnek felel meg.
Az Európai Unió magyar elnökségének egyik célja az volt, hogy "felébressze Európát", amely az elmúlt évtizedben elmulasztotta fontos reformok végrehajtását, és e téren az elnökség számos eredményt el is ért - hangsúlyozta az uniós versenyképességi miniszteri üléseken elnöklő Cséfalvay Zoltán.
Az adósmentő csomag egészen nagy forintgyengülést is tud kezelni, legfeljebb folyamatos menedzselést vagy kormányzati beavatkozást igényel – mondja Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közzétette honlapján a 2008. novemberi hitelnyújtásához kapcsolódó legújabb jelentését.
Az előzetesen becsültnél nagyobb mértékben, a nyers adatok alapján 7,1, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 9,7%-kal nőtt a magyar ipar termelése áprilisban az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz mérten a bővülés 0,7%-ot tett ki (szezonális és munkanaphatástól szűrten). Ezzel a teljesítménnyel a magyar ipar mutatta fel a régióban a legjobb teljesítményt ebben a hónapban.
A bürokráciacsökkentést célzó program második, középtávú ütemének beavatkozási területei többek között az adózás, a számvitel, a jogalkotási kérdések, a mikro- és kisvállalkozások, a pályázatás és a vállalkozói jogviták költségcsökkentése lehet – mondta Cséfalvay Zoltán kedden Budapesten.
Az a törvényjavaslat, amely szerint hat hónapban maximalizálná a kormány az álláskeresési járadékot, maximálisan megfelel a Széll Kálmán Tervben elvárt megtakarításnak és teljesíti azt az elvárást is, hogy az álláskeresési járadék időtartama átlagosan 3 hónap alá csökkenjen.
A jövő hónaptól már felhasználható lesz a Széchenyi-pihenőkártya, mégpedig egyszerre több száz helyen. Az új, hazai turizmust segítő lehetőség fokozatosan, 2013-tól veszi át az üdülési csekk szerepét – minderről elsőként lapunknak adott interjújában beszélt Körtvélyessy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Széchenyi-pihenőkártya bevezetését koordináló miniszteri biztosa.
A 2011. márciusi magyar külkereskedelmi folyamatok, az EU tagországok 2011. márciusi külkereskedelmének előzetes adatai és a világkereskedelem változása.
„Ha bármilyen intézkedés a Széll Kálmán Tervben azt mutatná, hogy nem a tőle elvárt, kiszámított hatással jár, akkor a kormány természetesen kész közbeavatkozni. A kabinet elkötelezett a fegyelmezett költségvetési politika mellett, ezért az államháztartási folyamatokat szoros figyelemmel kíséri, a rövid- és középtávú tervektől való esetleges kisebb-nagyobb elcsúszásokat képes és kész kiegyensúlyozni” – mondta az mfor.hu-nak adott interjújában Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára. Mfor.hu-interjú.
Egy hete küldte el Brüsszelnek a kormány az aktualizált konvergenciaprogramját. A fő célok: a költségvetési hiány tartása folyamatos gazdaságélénkítéssel, az államadósság leszorítása. A fő eszköz pedig: takarékosság mindenütt, de leginkább a társadalombiztosítási, a segélyezési és a foglalkoztatási rendszerek átalakításával. A részletekről a 180 percben Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára beszélt.
Csütörtökön zárult a Debrecenben megrendezett háromnapos “Wire” innovációs konferencia, az eseményt összefoglaló sajtótájékoztatón többek közt Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár ismertette a Debreceni Nyilatkozatot, ami az európai innováció megújításáról szól.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Andor László foglalkoztatásért és Olli Rehn gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosoknak írt levelében fejezte ki aggályait az Európai Bizottság Európai Szemeszterben tanúsított eljárásával, különösen a magyar program értékelésének tartalmi elemeivel kapcsolatban.
A KSH számításai alapján a magyar gazdaság az előzetesen várt 2,4%-kal szemben 2,5%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest, ami 2006 negyedik negyedéve óta a legmagasabb növekedési ráta éves alapon. Negyedéves összevetésben a bővülés 0,7%-os volt, ami az előző három hónaphoz képest kismértékű gyorsulást jelent.
Mindkét államnak a nemzeti vállalatok exportját kell erősíteni – hangsúlyozta Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár a magyar - indonéz gazdasági együttműködési kormányközi vegyes bizottság (GVB) ülése után a Kormányportálnak adott interjújában.
Hungarian Presidency Directors General for Vocational Education and Training (DGVT) Meeting (15-16 th may 2011)
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. május végi hiánya 724,2 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 105,4%-át jelenti. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének május végi deficitje 736,2 milliárd forint volt, mely az éves teljesítés 84,6%-a. 2010. május hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 99,2 milliárd forint volt, ehhez képest tehát az idei teljesítés 41,2 milliárd forinttal kedvezőbb.
Körtvélyessy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa nyilatkozott Az utazó c. magazinnak a Széchényi Pihenő Kártya bevezetéséről.
Külkereskedelmi forgalmunk legfrissebb adatai, valamint a kereskedelmi termékforgalom változásai EU-s és EU-n kívüli partnereinkkel.
Megegyezés született a Kormány és a Jabil Circuit Kft. között, melynek eredményeképpen 670 új munkahely jön létre Tiszaújvárosban – jelentette be Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár.