Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
Esélyteremtés, együtt! címmel tartott nyílt napot az Ökomenikus Segélyszervezet munkaerő-piaci programjának újabb, Budapest-Kőbánya Kis-Pongrác Telepi humánerőforrás központjában.
A nemzetgazdasági miniszter kedden megerősítette, hogy véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások, most a finomhangolások következnek. Varga Mihály az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti központjában tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
A SZÉP Kártya népszerűsége 2013-ban is töretlen. Február végén közel 20 ezer munkáltató több mint 800 ezer dolgozója rendelkezett a cafeteria ezen formájával. A bevezetés óta közel 80 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és 51 milliárd forintot már el is költöttek azokról a munkavállalók. Csak idén februárban 3,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba a SZÉP Kártyákon keresztül, amelyet több mint 41 ezer helyen fogadnak már el. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium havi rendszerességű jelentése a SZÉP Kártya forgalmának legfrissebb adatairól. A táblázatban a február 28-i adatok szerepelnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Varga Mihály telefonon gratulált Patai Mihálynak a Magyar Bankszövetség elnökévé történt kinevezéséhez. A miniszter reményét fejezte ki, hogy továbbiakban is jó partneri viszony lesz a Bankszövetséggel. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A visegrádi négyek jelenlegi elnökségét betöltő Lengyelország idén Wroclawban szervezte meg a tagországok turisztikai csúcstalálkozóját, amelyen a nemzeti turisztikai szervezetek képviselői vettek részt. A találkozó során az aktuális kérdések megvitatása mellett sor került a turisztikai marketingszervezetek 2013. évi közös marketingtervének aláírására is.
A mai napon megnyílt Eszéken a Kárpát Régió Üzleti Hálózat első horvátországi irodája. Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója a magyar kormány által kidolgozott Wekerle Terv sikereként értékelte a szomszédos országokban immár tíz irodával működő Hálózat felállítását. Közlemény.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Rugalmasabb feltételeket határoznak meg a lakhatási támogatás nyújtásánál, az erről szóló módosítások néhány héten belül életbe léphetnek – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán, miután Budapesten aláírták az 500. hatósági szerződést.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Március 15-e, az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából Cséfalvay Zoltán államtitkár adta át a Nemzetgazdasági Minisztérium kitüntetéseit.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A forint hétfői árfolyam-ingadozása "közvetlenül és egyértelműen" a ciprusi helyzetre vezethető vissza a gazdaságstratégiáért felelős államtitkár szerint, még konkrétabban arra, hogy a Ciprusnak nyújtandó euróövezeti mentőcsomag része, hogy megadóztatják a betéteket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Miközben az Eurostat legfrissebb adatai szerint összességében mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban csökkent a foglalkoztatottak száma 2012 negyedik negyedévében, addig Magyarországon nőtt a foglalkoztatottság. Hazánk a 4. legnagyobb növekedést érte el ezen a területen az EU-ban.
A mai nappal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megüresedett adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkári posztra Orbán Gábor közgazdászt jelöli.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 178. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - összhangban a Tanács 1989. december 21-i, a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó bejelentési és közzétételi követelményeiről szóló 89/666/EGK irányelvével, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodással - a nemzetgazdasági miniszter a számviteli törvény 154/A. §-a (2) bekezdésének megfelelő államok listáját jelen közleményben teszi közzé.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése a stabilitást, a kiszámíthatóságot és a bizalomerősítést tekinti munkája alapjának. A devizahitelesek problémájának kezelésében nem tartja szükségesnek új eszközök bevezetését Varga Mihály, legfeljebb a meglévők szélesítését és finomhangolását.