Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
Európai szinten is kimagasló eredményeket ért el a kormány a foglalkoztatás, ezen belül is a nők munkába állítása terén - mondta a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának pénteki győri rendezvényén Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos
A KSH legfrissebb közleménye szerint az idei év áprilisában az ipari termelés 5,3 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakában regisztrálthoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok 2,9 százalékos emelkedést mutatnak, míg márciushoz képest a bővülés mértéke 1,2 százalékos volt. Közlemény.
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
Elfogadta a kormány az évtized végéig szóló Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiát - mondta Cséfalvay Zoltán a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
A Nemzetgazdasági Minisztérium két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását támogatják, a helyi önkormányzatokat pedig abban segítik majd, hogy a nyári szünidőben diákokat alkalmazhassanak. Rövidhír.
A kockázati tőkeprogram már működik, a technológiai inkubátorprogram mától él, viszont hiányzik az egyetemi körből kikerülő vállalkozások rendszere, valamint az ipari alkalmazott kutatás - így vázolta a magyar innovációs ökoszisztémát Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti, és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára az Innotrends Hungary 2003 nevű nemzetközi konferencián és szakkiállításon tartott előadásában kedden Budapesten.
A Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) elnöki tisztét 2013-ban immáron harmadik alkalommal Magyarország látta el a KEK 1989. évi budapesti megalakulása óta. Az elnökségi program keretében június 6-án a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében a Transznacionális tematikus turisztikai fejlesztések lehetősége címmel turisztikai szakértői konferenciára került sor Gödöllőn.
Tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Volvo csoporthoz tartozó Renault Trucks Defence és a Rába Jármű Kft. A hazai piaci lehetőségek kiaknázását célzó együttműködés a Renault élvonalbeli technológiájára és a Rába speciális kompetenciáira, fejlesztési és gyártási kapacitásaira épül.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) pályázatot ír ki „Az év ökoturisztikai létesítménye” cím elnyerésére.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezi, hogy katasztrófaveszély vagy vészhelyzet idején ne keletkezzen pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség az átutalás után, ha a terhelendő vagy jóváírandó számla a Nemzeti Összefogás Számlaszáma.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hetente publikált közgazdasági figyelője.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Komoly lehetőségek rejlenek a Magyarország és a szub-szaharai régió országai közötti gazdasági kapcsolatok további fejlesztésében - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten az Afrika-fórum keretében rendezett Afrikai-Magyar Üzleti Fórum megnyitóján.
A rendezvényen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásügyi államtitkára hangsúlyozta: fontos a gazdaság élénkítésére szánt állami és uniós források minél hatékonyabb felhasználása, amelynek különös jelentősége van a kunszentmártonihoz hasonló, hátrányos helyzetű térségek felzárkózásában.
Mit ér a bank, ha magyar – ezt a címet adta előadásának Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Világgazdaság azonos című konferenciáján. Arra kereste a választ, miért csökkent le a hazai bankrendszer jövedelmezősége.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. május havi hiánya 30,8 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 59,8 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 6,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 22,9 milliárd forintos szufficittel zártak. Az államháztartás központi alrendszerének 2013. május végi hiánya így 559,4 milliárd forintra teljesült. 2012-ben az államháztartás központi alrendszerének I-V. havi hiánya 344,1 milliárd forintot tett ki.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött.
A KHS legfrissebb közleménye szerint 2013. első negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke – az előzetes becslésnek megfelelően – 0,7 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest, mely a mezőgazdaság teljesítményének jelentős, 27,6 százalékos és az építőipar hozzáadott értéknek 1,5 százalékos növekedésének köszönhető.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását segítő pályázat alapján a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 10 milliárd Ft áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztési projektjeinek megvalósításához.
Az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapját, de Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy Magyarországon gyorsabb ütemű növekedés lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán.
A KSH gyorsbecslése alapján áprilisban 3,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. Közlemény.