Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a mai napon tárgyalt a devizahitelesek jelentős részének érdekeit képviselő Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) tagjaival annak érdekében, hogy a devizahitelesek ügyében – különös tekintettel a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelekre – kompromisszumos és minden érintett bevonásával szolidáris megoldás szülessen.
Hazánkban a munkáltatók már másfél éve szociális hozzájárulási adó mentesen foglalkoztathatják a kisgyermekeseket. Az adóhivatal adatai szerint májusban közel 30 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe ezt a kedvezményt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A KSH ma reggel közzétett gyorstájékoztatója szerint ismét emelkedett a foglalkoztatottak összlétszáma 2012 azonos időszakához képest. A 2013. április-június időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest 55 ezer fővel, 3 millió 931 ezer főre nőtt, amely 1,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak száma 3 millió 899 ezerre, azaz 60 ezer fővel emelkedett, amely 1,6 százalékos foglalkoztatás-bővülésnek felel meg.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Mr. Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF hitelét. Ez a lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek.
A 2013-2014. évi téli átmeneti időszakra 200 ezer fő álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerint érdemi gazdasági növekedés nélkül tartós munkahelybővülést nem lehet elérni, és mindenképpen meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hetente publikált közgazdasági figyelője.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára részt vett a Virtuál Üzletház Kft-vel kötött munkahelyteremtő pályázat ünnepélyes aláírásán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berentén.
Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben nyitja meg még az idén két új irodáját a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) – jelentette be Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szerdán, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.
Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerdán az MTI-vel közölte: a kormány szerint "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A médiában megjelent megalapozatlan és szakmaiatlan valótlan állításokkal szemben a jelenlegi Kormány hivatalba lépése óta elkötelezett az államadósság tartós csökkentése mellett, és olyan gazdaságpolitikát folytat, ami ezt lehetővé is teszi.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal legfrissebb adatai szerint 500 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - közölte a foglalkoztatáspolitikai államtitkár pénteken Nyírkátán, egy munkahelyteremtő pályázat aláírásán.
Nemzetgazdasági Minisztérium rendszeresen közzéteszi honlapján a közvetlen tőkebefektetési és tőkekiviteli folyamatok aktuális áttekintését tartalmazó dokumentumokat.
Több mint 1,8 milliárd forint hazai forrásból Vásárosnaményban építik fel a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatának második központját. A létesítmény alapkövét pénteken Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára és Filep Sándor (Fidesz-KDNP), a beregi város polgármestere helyezte el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A KSH legfrissebb statisztikái alapján tovább folytatódik a reálbérek emelkedésének év eleje óta tartó pozitív trendje. 2013. január-májusban a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – áll a KSH legfrissebb Gyorstájékoztatójában.