Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
Az idei év augusztusában az ipari termelés a munkanaphatástól megtisztított értékek szerint 0,9 százalékkal emelkedett 2012 azonos időszakához képest, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint pedig az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőtt.
A Szalai Annamária által kitűzött célokat, elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak az elektronikus média káros hatásaival szembeni védelmét tartja kiemelt feladatának a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egykori elnökének emléket állító alapítvány – erről a szervezet alapítói és kuratóriumának elnöke számolt be hétfőn egy sajtótájékoztató keretében, Budapesten.
Felavatták a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában hétfőn. A 60 millió euróból (18 milliárd forint) egy év alatt épült üzemben az Audi több modelljéhez gyártanak lökhárítókat.
Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjúban közölte, ha november elejéig nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani saját megoldását.
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Monostorpályiban épül a jövő - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, amikor a napelemparkot rákapcsolta az országos hálózatra. Az évi 300 ezer kilowattóra áramot előállító, 195 millió forintos beruházás az európai unió támogatásával valósult meg.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A nemzetgazdasági miniszter ma délután tárgyalt Evgeny Potapovval, az orosz tulajdonban lévő ISD Korporáció képviselőjével a Dunaferr cégcsoport jövőjéről. A tárgyaláson Varga Mihály jelezte, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon.
A tudástőke gazdasági szerepét hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, a Figyelő Top 200 konferenciáján.
A mátraházai Lifestyle Hotel Mátra 4****superior hotel kapta meg a háromszázötvenedik HOTELSTARS védjegytáblát. A Magyarországon működő 1032 magyar szálloda közül már 350 minősítése megtörtént, és további 141 létesítmény kezdeményezte a nemzeti szállodai tanúsító védjegyrendszerhez való csatlakozást. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által 2012. június 12-én kötött megállapodás szerint a 15 európai országban működő HOTELSTARS európai minősítő rendszert 2012. július 1-től alkalmazzák a hazai szállodák minősítésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A fogyasztóvédelmi hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal. A Kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön.
Pályázati felhívás a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagjainak kiválasztása érdekében.
Nagy érdeklődés övezte a 2013. október 8-án a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Mongol Nemzeti Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Magyar-mongol Üzleti Fórumot Budapesten, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) október 8-i World Economic Outlook kiadványában publikált, Magyarországra vonatkozó előrejelzései azt tanúsítják, hogy az IMF tévesen méri fel a magyar gazdaság teljesítményét. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb mint 1 év hiányzik - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Hitelezés nélkül nem lesz növekedés, ezért a hitel-betét mutató javulása elengedhetetlen a növekedés beindításához és fenntartásához - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Állami Számvevőszék Országkockázatok, hosszú távú államháztartási kockázatok című konferenciáján.
A nagyteljesítményű félvezetők gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Infineon Technologies vállalatcsoport új, 65,6 millió euró értékű beruházást valósít meg Cegléden, amely a vállalat egyik legjelentősebb európai bővítése. Az 533 új munkahelyet létesítő beruházáshoz a Nemzetgazdasági Minisztérium egyedi kormánydöntés alapján támogatást nyújt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Az EU-magyar partnerségi megállapodás részét képező intelligens szakosodási stratégia társadalmi egyeztetése elkezdődött - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden Miskolcon, az Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. gazdasági fórumán.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Djoko Kirmanto indonéz közműügyi minisztert. A megbeszélésre az október 8-10. között Budapesten megrendezésre kerülő Víz Világtalálkozón résztvevő indonéz miniszter programjának keretében került sor. A miniszteri találkozón a felek egy mobil víztisztítók szállítására szóló kötött segélyhitel-keret megállapodást parafáltak.
Magyarország és Mongólia gazdasági együttműködésében számos kiaknázatlan lehetőség van, kihasználásukat a két ország hagyományosan jó kapcsolata is elősegítheti - derült ki kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Mongol Nemzeti Kereskedelmi és Iparkamara (MNKI) által szervezett magyar-mongol üzleti fórumon.
Az állam ugyan szerepet vállal a vállalkozások hitelezésében, de az a normális, hogy üzleti terv alapján a kereskedelmi bankok hitelezzék a vállalkozásokat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által rendezett negyedik biztosítási konferencián Budapesten.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.