Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A piac szerepe fontos, de nem elsődleges az energiaárak alakításában, ebben a kompromisszumos megállapításban tudtak egyetérteni brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok versenyképességi ügyekben illetékes tárcavezetői - közölte kedden magyar újságírókkal Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
2013 szeptemberében is folytatódott hazánk külkereskedelmi forgalmának élénkülése: a kivitel 12,7 százalékkal, míg az import 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet ennek köszönhetően 830 millió euróra bővült, ennél nagyobb többletre 2011 februárja óta nem volt példa. 2013. január-szeptember közötti időszakban szintén erős élénkülés mérhető, az export 3,6, az import 4,1 százalékos bővülést mutatott a tavalyi évhez képest.
A nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetemen tartott előadásában, hétfőn azt mondta: "reméljük, hogy egy kis alapkamat-csökkentésre még lesz lehetőség, ezt segíti az infláció historikusan alacsony szintje".
A hétfőtől jegyezhető, megújult babakötvény további segítséget jelent a gyermeket nevelő szülőknek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn.
Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.
Az Országgyűlés előtt az uniós országok költségvetéséről szóló törvénytervezet. Az Európai Unió januártól komolyabban ellenőrzi a tagállamok költségvetési fegyelmét.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára képviseli Magyarországot hétfőn és kedden Brüsszelben, az Európai Unió versenyképességért felelős minisztereinek tanácskozásán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Magyarország úgy tette rendbe az ország pénzügyeit és állította növekvő pályára a gazdaságot, hogy közben nem csökkentette a közszféra bérét és létszámát. Európában számos országban csak úgy tudták átvészelni az elmúlt éveket, a gazdasági válságot, hogy drasztikus létszámleépítést és bércsökkenést kellett elszenvedniük a közalkalmazottaknak.
Hétfőtől vásárolható az új Babakötvény! A kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással ösztönzi a Start-számla megnyitását és Babakötvény vásárlását.
A tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft.-től decemberben elbocsátandó 673 dolgozó mielőbbi munkába állása érdekében az NGM munkaerő-piaci programot indít, amelynek keretében munkaerő-piaci szolgáltatást, képzést, átképzést, bérköltség- és mobilitási támogatást nyújtanak az érintetteknek, és segítik vállalkozóvá válásukat is - derül ki Szatmáry Kristóf fideszes képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára írásbeli válaszából.
A fejlesztések időszaka jön Magyarországon, a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban az uniós források mintegy 10 százalékát, hozzávetőleg 700 milliárd forintot kíván a kormány kutatás-fejlesztésre fordítani - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, egy kamarai rendezvényen.
A kormány támogatja az egyházak felkészülését az Európai Unió új, 2014-2020 közötti pénzügyi tervezési időszakára. A Károli Gáspár Református Egyetem „Építkezés és lelki épülés” című konferenciáján dr. Komoróczki István, az NGM Tervezéskoordinációért felelős államtitkára bemutatta az operatív programok református egyházat is érintő elképzeléseit.
Az idén tovább bővül a nők foglalkoztatottsága Magyarországon - erre számít Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az eddigi adatok alapján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
2004 óta nem látott mértékben, 9,8 százalékkal növekedett a beruházások mértéke az idei év harmadik negyedévében. A magyar gazdaság tartós, egészséges szerkezetű növekedését vetíti előre, hogy a rendkívüli bővüléshez a nemzetgazdasági ágak döntő többsége hozzájárult.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Phoenix Mecano Kft.-vel. A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó gazdasági társaság kecskeméti telephelyén tartott csütörtöki ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy ami most Magyarországon történik, az egyértelműen azt bizonyítja, hogy erősödik a gazdaság.
Jövő év elejétől a Nemzetgazdasági Minisztérium kezeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szolgáló uniós és nemzeti forrásokat is - mondta a Magyar Innovációs Klub rendezvényén Cséfalvay Zoltán, az NGM parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Munkatapasztalattal lényegesen könnyebben tudnak elhelyezkedni a pályakezdő fiatalok, mint azok a társaik, akik gyakorlat nélkül próbálnak meg munkát találni - mondták a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek témájában tartott csütörtöki budapesti konferencia előadói.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Elégedettek eddigi magyarországi beruházásaikkal, és további befektetéseket is terveznek a koreai vállalatok Magyarországon. Ez derült ki azokon a megbeszéléseken, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter folytatott Szöulban koreai gazdasági partnerekkel.
Élénk érdeklődés övezte a Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció társadalmi egyeztetését, amelyhez több mint 40 szakmai szervezet, magánszemély fogalmazott meg véleményt, javaslatot. Az észrevételeket a tárca a hét elejéig várta, az egyeztetés lezárása pedig a Magyar Turizmus Zrt. Nyílt Napján történt a legélénkebb érdeklődést kiváltó szekcióülés keretében.
Üzembejáráson vett részt Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a Pest megyei Hernádon.
Az Országgyűlés november 26-án elfogadta a 2014-es költségvetés fő számait 15 983,7 milliárd forint bevétellel és 16 968,3 milliárd forint kiadással.