Innováció, Foglalkoztatáspolitika, Államháztartás, Költségvetés, Adó- és pénzügyek, Gazdaságszabályozás, Tervezéskoordináció
A kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődését elősegítő adópolitika fontosságát hangsúlyozta Pankucsi Zoltán pénteken, az Adózás Európában címmel megrendezett VIII. Nemzetközi Adókonferencián, ahol elmondta, hogy a foglalkoztatást és a beruházást ösztönző elemek bővítése mellett folyamatosan törekedni kell az adó- és az adminisztrációs terhek csökkentésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Duna Transznacionális Program 2014-2020 előkészítése ahhoz a szakaszhoz érkezett, amikor széles körben lehetőség nyílik a program tartalmával kapcsolatos véleménynyilvánításra. A kidolgozásáért felelős Programozó Bizottság koordinálásával elkészült az együttműködési program első tervezete, melynek tematikus célkitűzései és beruházási prioritásai az Európai Uniós rendeletekkel összhangban és a régió igényeit figyelembe véve lettek kiválasztva.
A 269,4 milliárd forintos többlet elérésében fontos szerepet játszott, hogy a május elsejei munkaszüneti napok miatt a költségvetés a bér- és családi juttatásokat már április végén átutalta. Az adó- és adójellegű bevételek növekedésének is köszönhető igen jelentős költségvetési többlet tükrözi a gazdasági növekedés felfutását. A központi alrendszer I-V. havi hiánya 681,7 milliárd forint volt.
Brüsszel legújabb konvergenciajelentése szerint Magyarország már három maastrichti kritériumnak is megfelel. Az értékelés megállapítja, hogy Magyarország teljesíti az árstabilitásra, a hosszú távú kamatokra és a közpénzügyekre vonatkozó kritériumokat, nem teljesen felel azonban meg a törvényi előírásoknak, és az árfolyam-kritériumnak. A legutóbbi, 2012-es jelentés szerint Magyarország egyik konvergenciakritériumot sem teljesítette.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Magyarország bruttó hazai terméke 3,5 százalékkal nőtt 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Hazánk gazdasági teljesítménye 1,1 százalékkal bővült az előző negyedévhez viszonyítva. Nemzetközi összevetésben a magyar gazdaság negyedéves alapú növekedése – holtversenyben Lengyelországgal – a legmagasabb volt az Európai Unióban. A részletes adatok megegyeznek az előzetes adatokkal.
A növekedésnek, a munkahelyteremtésnek és a versenyképességnek kell meghatároznia a magyar gazdaságpolitikát a következő egy-másfél évben - mondta miniszterjelölti meghallgatásán Varga Mihály kedden az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.
A cél az, hogy a gazdasági növekedés kiterjedtebb, stabilabb legyen, tovább bővüljön a munkahelyek száma, az ország gazdaságának versenyképessége jobb legyen - mondta Varga Mihály az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén, amelyen a képviselők 10 igen, 3 nem szavazattal támogatták nemzetgazdasági miniszterré történő kinevezését. Előzőleg a vállalkozásfejlesztési bizottság 6 igen és 4 nem szavazat mellett támogatta a jelöltet. A gazdasági bizottság Varga Mihály miniszterré történő kinevezését 10 igen, 3 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett támogatta.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Az Európai Bizottság ma délután tette közzé az EU-tagállamokra vonatkozó 2014. évi országspecifikus ajánlásait. Hasonlóan az előző évekhez, az ajánlásokban megfogalmazott célok – úgy, mint a pénzügyi egyensúly fenntartása, a növekedés dinamizálása és a foglalkoztatás bővítése – egybevágnak a Kormány törekvéseivel.
Kazahsztán Magyarország stratégiai partnere a közép-ázsiai térségben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság negyedik ülését követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Mindössze 1,35 milliárd forint összeg maradt végül május 31-én a SZÉP kártyákon, ez a 2012-ben feltöltött teljes összeg 1,9%-a. Május folyamán naponta átlagosan több mint 50 millió forinttal csökkent az összeg, amely hátterében komoly kommunikációs munka áll. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ezúton köszöni meg a kibocsátó bankok, a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat képviselő szakmai szervezetek és a média aktív együttműködését és részvételét a SZÉP kártya tulajdonosok folyamatos informálásában.
Átmeneti a magas hiány, tartható a költségvetés - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legfontosabb feladat most megtalálni azokat a pontokat, amelyekkel a magyar gazdaság magasabb növekedési szintre tud állni.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Az első negyedéves adatok szerint 20,8 milliárd euró értékben adtunk el különféle árukat a nemzetközi piacokon. Külföldi vevőink főleg a járműipar, a gépgyártás és az élelmiszeripar termékeit keresték.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
2014 első negyedévében 22,6 százalékkal nőttek a beruházások az előző év azonos időszakához képest. Míg az ezt megelőző negyedév csaknem 15 százalékos bővülése 10 éves rekordot jelentett, a most publikált adatok soha nem tapasztalt növekedést mutatnak. A sorozatban negyedik negyedéve tartó folyamatos bővüléshez a legfontosabb nemzetgazdasági ágak járultak hozzá, ami azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság növekedése erős szerkezeten alapul.
A SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Hajdúszoboszlón.
A korábbi évek trendjéhez képest kiugróan nagyobb áfát vallottak be a kereskedők az első negyedévben, amely egyértelmű jele a gazdaság fehéredésének.
A Nemzetgazdasági Minisztérium naponta publikált gazdasági-pénzügyi jelentése.
Folytatódtak a kedvező trendek a munkaerőpiacon 2014. február és április között a KSH gyorstájékoztatója szerint. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak létszáma 238 ezer fővel, az egy évvel ezelőtti 3 millió 869 ezerről 4 millió 107 ezerre emelkedett.
A dokumentum alapján az orosz állam maximum 10 milliárd euró összegű hitelt nyújt a magyar kormánynak a paksi atomerőmű 5. és 6. erőműblokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására.