Biztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett költségvetési intézkedéseket Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke – közölte a közmédiával kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácskozásának szünetében.

Kifejtette: a túlzottdeficit-eljárás most nem szerepelt a tanács hivatalos napirendjén, de a megbeszélések szünetében röviden alkalma nyílt szót váltani Olli Rehnnel, aki elmondta, hogy a bizottság már ismeri a költségvetés egyenlegét javítani hivatott intézkedéseket, kollégái már elemezték is a tervezett lépéseket, amelyeket biztatóaknak nevezett.

Varga Mihály jelezte: május második felében derül ki, hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól.

Fotó: MTI/Európa Tanács/Zucchi EnzoA nemzetgazdasági miniszter beszámolt arról, hogy az intézkedések értékelése még tart, így korai lenne arról nyilatkozni, hogy a bizottság elegendőnek tartja a bejelentett lépéseket, vagy további intézkedéseket vár majd Magyarországtól, de Olli Rehn rövid megbeszélésük során nem jelezte, hogy a magyar kormánynak további erőfeszítéseket kellene tennie.

"Olli Rehn nem ígért semmit, nagyon diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy biztatóak a magyar lépések, és úgy érzi, hogy talán megfelelőek lehetnek, hogy Magyarország kikerüljön az eljárás alól" – mondta a tárcavezető.

Május második felében derül ki, hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól, a formális döntés pedig az uniós pénzügyminiszterek júniusi, luxembourgi tanácskozásán születhet meg – közölte Varga Mihály.

A kormány pénteken döntött költségvetési egyenlegjavító intézkedésekről annak érdekében, hogy az ország kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól. A Giró-Szász András kormányszóvivő által uniós zárolási intézkedéseknek nevezett lépések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forint, 2014-ben 172,9 milliárd forint.

(MTI)