Átadta az európai vállalkozások ösztönzéséért kiírt pályázat két magyar nyertesének díját Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten. A Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ "Gombold újra!" kezdeményezése, valamint a kisgyermekes anyák vállalkozóvá válását segítő Gazdagmami Kft. pályázata képviselheti Magyarországot novemberben a nemzetközi megmérettetésen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottsággal már nyolcadszor hirdette meg a "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" pályázatot. Ennek legfontosabb célja, hogy bemutassa a legjobb gyakorlatokat, amelyek segítik a vállalkozások alapítását, működését és fejlődését - mondta el az eredményhirdetésen Varga Mihály.Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások számíthatnak a kormány figyelmére és támogatására.

Kép letöltéseFotó: NGM

A pályázat hazai fordulójára 26 nevezés érkezett.Varga Mihály kitért a csütörtökön ismertté vált GDP-adatokra is, és ismételten azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés az első negyedévben jóval meghaladta a várakozásokat, 2,7 százalék helyett 3,5 százalék lett. Már nemcsak az export húzza a gazdasági növekedést, hanem a belső kereslet is - emelte ki.

Fontos, hogy a növekedés kiterjedjen a gazdaságba, ne csak a járműipar és az elektronika élvezze ennek előnyeit, hanem minél több vállalkozás tudjon bekapcsolódni - fogalmazott a miniszter. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság növekedése mögött van tényleges munkaerő-piaci változás, egy év alatt 260 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Varga Mihály szerint most azt kell elérni, hogy a gazdasági növekedés minél nagyobb lendületet kapjon, és új területek is bekapcsolódjanak, példaként hozta fel az egészségipart, a turizmust és az élelmiszeripart. A "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" pályázaton hat kategóriában a 28 uniós tagállam mellett még négy európai ország vállalkozásai indulhatnak. A zsűri fődíját az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozói kezdeményezésének bizonyul.

Varga Mihály az eddigi magyar sikerekre emlékeztetve elmondta: 2011-ben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Panda Hotel lett a "Teljes körű és felelős vállalkozás" kategória első helyezettje, 2007-ben pedig külön elismerést kapott a Széchenyi Kártya Program.

(MTI)