Varga Mihály szerint az Európai Beruházási Bank is növelhetné a kis- és középvállalkozások (kkv) forrásait. A nemzetgazdasági miniszter az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek (Ecofin) pénteki vilniusi tanácskozása kapcsán beszélt erről, ahol a kkv-k finanszírozásának fejlesztését vitatják meg.

A vitát az indokolja, hogy szerte Európában kevés a forrás ennek a szférának a finanszírozására, holott a gazdasági jelentőségük nagy - mondta a miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában. Hozzátette: Magyarországon például a foglalkoztatottak kétharmadának a kkv-szektor ad munkát.

A forrásszűke egyik oka, hogy az uniós országok bankjaiban növekszik a nem teljesítő adósok aránya, így nő a kötelező tartalékolás - közölte Varga Mihály, aki a magyar gyakorlatot ismertette a tanácskozáson. Ennek lényege az, hogy állami bankokon keresztül jut finanszírozáshoz a kkv-szféra.

A miniszter elmondta, az Eximbank az export fejlesztését segíti, míg az MFB és a Garantiqa hitelezi a kkv-kat. Ezek mellett a kormány úgy döntött, hogy a 2014-2020 közötti uniós támogatások 60 százalékát gazdaságpolitikai célra használja fel, így ebből is részesednek a kkv-k - tette hozzá.

Az Európai Bizottság olyan javaslatot tett, hogy a következő költségvetési időszakban az egyes fejlesztési alapok terhére különítsenek el forrást a kkv-k fejlesztésére. Magyarország ezzel szemben többletforrásból szeretné bővíteni a kkv-k finanszírozását - mondta Varga Mihály. Példaként említette, hogy az Európai Beruházási Bank növelhetné a kkv-knak juttatott forrásait.

(MTI)