Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Phoenix Mecano Kft.-vel. A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó gazdasági társaság kecskeméti telephelyén tartott csütörtöki ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy ami most Magyarországon történik, az egyértelműen azt bizonyítja, hogy erősödik a gazdaság.

A Phoenix Mecano vállalat fejlődése, magyarországi jelenléte és a jövőre vonatkozó tervei nagyon jól illeszkednek a kormány gazdaságpolitikai céljaihoz – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

A magyar kormány partner „a gazdaság növekedésének, a foglalkoztatottság bővítésének és az élenjáró technológiák alkalmazásának” a területén – tette hozzá. Figyelemre méltónak nevezte, hogy újabb nagyvállalat dönt arról, hogy az összes európai vevő kiszolgálását biztosító egységét telepíti Magyarországra.

Kép letöltéseVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Phoenix Mecano Kft-vel kötött megállapodás ünnepségén - Fotó: Árvai Károly

Az ünnepség keretében adták át a gazdasági társaság új logisztikai központját, amely az Új Széchenyi Terv támogatásával valósult meg. A mintegy 5.000 négyzetméteres logisztikai központból nemcsak a vállalat által megtermelt készáruk kiszállítása történik az európai ügyfeleknek, hanem a vállalatcsoport romániai illetve távol-keleti gyárában előállított termékeké is.

A nemzetgazdasági miniszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy az új logisztikai központ építése teljes egészében magyarországi vállalkozások közreműködésével történt, valamint azt, hogy a több mint ezer főt foglalkoztató gyár munkavállalóinak száma tovább növekszik.

A miniszter komoly értéknek nevezte és egyre inkább Magyarország előnyös adottságként méltatta azt a világpiaci kapcsolatrendszert, technológiai színvonalat és követelményrendszert, amelyet a kormánnyal stratégiai partnerségre lépett vállalatok jelenlétükkel biztosítanak.

Kép letöltéseVarga Mihály és Benedikt Goldkamp vezérigazgató kezet fognak a Phoenix Mecano Kft. új logisztikai központjának átadásán - Fotó: Árvai Károly

Varga Mihály kitért arra, hogy a gazdasági környezet kialakítását számos hazai és külföldi kritika ellenére a kormányt igazolja. Emlékezetett arra, hogy a 0,8 százalékos elemzői várakozásokat jóval meghaladva 1,7 százalékkal bővült a magyar gazdaság.

„Láthatóvá vált az is, hogy a növekedés az eddigieknél egészségesebb, a tartós növekedést szolgáló gazdasági szerkezetre épült” – fűzte hozzá. A 2014-es költségvetés már annak a fényében készülhet, hogy Magyarország nyáron kikerült a kilenc évig tartó túlzottdeficit eljárás alól - mondta.     Varga Mihály fontos szempontnak nevezte, hogy a pénzügyi piacok is elismerik a magyar gazdaság eredményeit, amelynek egyértelmű jeleként értékelte, hogy „az államadósság finanszírozási költsége számottevően csökkent”.

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte: az OECD és az Európai Bizottság is korrigálta a Magyarországra vonatkozó korábbi prognózisát.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Varga Mihály példaértékűnek nevezte a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. eddigi történetét, amely az 1993-as 44 főt alkalmazó vállalkozásból mára már több mint ezer főt foglalkoztató nagyüzemmé vált.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere hangsúlyozta: a magyar munkavállalókat kiemelten támogatja a kecskeméti leányvállalat, hozzájárul a város gazdasági fejlődéséhez. A polgármester példaértékűnek nevezte a Phoenix Mecano társadalmi szerepvállalása is.

Kecskemét gazdasági jelentőségét emelte ki a városvezető azzal alátámasztva, hogy az ötödik kecskeméti gazdasági társasággal köt stratégiai együttműködési megállapodást a magyar kormány.

Kép letöltéseVarga Mihály beszédet mond a Phoenix Mecano Kft-vel kötött megállapodás ünnepségén - Fotó: Árvai Károly

Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója sikertörténetnek nevezte a városban 1993-ban megtelepedett vállalat tevékenységét. A kezdeti 1,5 millió eurós bevétellel szemben ma már meghaladja a 134 millió eurót a Kecskeméten folyó termelés árbevétele – tette hozzá a gyárat 16 éve irányító igazgató.

Benedikt Goldkamp, a Phoenix Mecano AG vezérigazgatója, igazgatótanácsának képviselője, a svájci cég alapítójának a fia köszöntőjében hangsúlyozta: a kecskeméti gyárat elhagyó termékek magas műszaki színvonalat képviselnek. Kiemelte a teljesen automatizált logisztikai központ jelentőségét, amelyet fontos lépésnek nevezett a vállalat jövője szempontjából.

Phoenix Mecano svájci székhelyű technológiai vállalatcsoport gépipari, elektronikai rendszereket és mechanikai részegységek gyárt. A cégcsoport 2012. évi árbevétele több mint 500 millió euró, dolgozói létszáma mintegy 5.700 fő. Világszerte több gyártóbázissal rendelkezik, az egész világot átfogó értékesítési hálózatot működtet.

Az idén alapításának 20 éves évfordulóját ünneplő Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a Phoenix Mecano cégcsoport tagja. A 2012. évi árbevétele alapján Bács-Kiskun megyében a vállalati rangsor 6. helyén áll.

(MTI, NGM)