A KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint 2012 augusztusában a kivitel volumene 1,7 százalékkal emelkedett, a behozatal volumene pedig 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg többlete 162,87 milliárd forintot (587,6 millió eurót) tett ki, amely 38,72 milliárd forinttal (133,1 millió euróval) több a tavaly augusztusban realizált aktívumnál.

 
2012 első nyolc hónapját vizsgálva az látható, hogy az előző év azonos időszakához képest az export volumene 3,1, a import volumene pedig 1,6 százalékkal emelkedett.  Ezen időszak alatt a külkereskedelmi mérlegben 1 363,3 milliárd forintnyi többlet halmozódott fel.

A külkereskedelmi áruszerkezetet tekintve, 2012 első 8 hónapjában a gépek és szállítóeszközök kategóriában a kivitel volumene 1,1 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, míg a behozatal 1,8 százalékkal emelkedett. A kategórián belül a híradás-technikai, hangrögzítő- és lejátszó készülékek exportvolumene csökkent nagyobb mértékben, főként az ázsiai és európai kereslet visszaesésére visszavezethetően. Ugyanakkor a közúti jármű valamint az irodagép és gépi adatfeldolgozó eszközök csoportjában erős növekedés volt megfigyelhető mindkét relációban.

A feldolgozott termékek kategóriában mind az export, mind pedig az import volumene jelentősen bővült: előbbi 8,4, utóbbi 5,3 százalékkal. Az energiahordozók kivitelének volumene – jelentős árnövekedés mellett - 4,5 százalékos csökkenést mutatott. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek esetén az év első 8 hónapjában a kivitel volumene nagymértékben, 8,6 százalékkal emelkedett, míg ez idő alatt az import 5,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

Az Európai Unió tagállamaiba irányult az euróban mért teljes kivitelünknek 76,1 százaléka, behozatalunknak pedig 71 százaléka származott a közösség országaiból. Az EU teljes területére irányuló kivitelünk volumene az év első 8 hónapjában 3 százalékkal emelkedett, míg az onnan származó behozatalunk volumene 4 százalékkal növekedett. A külkereskedelmi mérlegben az év első 8 hónapjában ezen országokkal szemben 1 773 milliárd forintos többlet halmozódott fel; a régi EU-tagállamokkal szemben a többlet mértéke 948 milliárd forintra csökkent, ugyanakkor az új tagállamokkal szemben 55 milliárd forinttal 826 milliárd forintra növekedett. 

Az EU-n kívüli országokkal szemben az export volumene 3,2 százalékkal emelkedett a 2012. január-augusztus közötti időszakban, míg az import volumene 3,9 százalékkal csökkent a bázisidőszakhoz képest. Ezzel a külkereskedelmi mérleg hiánya 134 milliárd forinttal 410 milliárd forintra mérséklődött ezen országokkal szemben.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)