A KSH ma reggel közzétett adatai szerint kedvező képet mutatnak a nemzetgazdaság meghatározó ágának, a feldolgozóiparnak a beruházási statisztikái, ugyanis 2010 második negyedéve óta folyamatos bővülést tudott elérni az ágazat. 2011 harmadik negyedévében a feldolgozóipari beruházások volumene jelentős mértékben, 27,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, amely meghaladja a második negyedévben mért 21,6 százalékos éves alapú növekedési ütemet.

A harmadik negyedévben mért éves alapú beruházási teljesítményhez a feldolgozóiparban tapasztalt jelentős mértékű felhalmozási bővülés mellett többek között a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén tapasztalt 16,1 százalékos volumennövekedés, illetve a csekélyebb súlyú bányászat, kőfejtés ág 72,4 százalékos bővülése járultak hozzá pozitívan. Emellett a feldolgozóiparon belül a legtöbb ágazatcsoportban emelkedett a beruházások volumene, ezek közül is kiemelkedik a meghatározó súlyt képviselő járműgyártás, a gép, gépi berendezésgyártás, a fémalapanyag és fémfeldolgozás, illetve a gyógyszergyártás területén tapasztalt jelentős mértékű beruházási teljesítmény. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás beruházásai 28,3 százalékos beruházás növekedése is kedvezően járult hozzá a nemzetgazdasági szintű adathoz.



A nemzetgazdaság egészét tekintve összességében azonban 5,4 százalékkal csökkentek a beruházások a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, amely a második negyedévi értékhez (6,5 százalék) képest lassuló ütemű csökkenést mutat. Kedvező adat továbbá, hogy a szezonálisan kiigazított negyedéves alapú volumenindexek a második negyedévben mért 2,4 százalékos visszaeséshez képest a harmadik negyedévben csak 0,4 százalékkal mérséklődtek. Az év első három negyedévében összességében 4,5 százalékkal mérséklődött a beruházások volumene.

A 2011 harmadik negyedéves nemzetgazdasági beruházási teljesítmény csökkenéshez az építőipari felhalmozás 21,2 százalékos mérséklődése jelentősen hozzájárult. Emellett a nemzetgazdasági ágak nagy részében továbbra is a beruházások mérséklődése volt megfigyelhető a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ehhez a szállítás, raktározás 12,1 százalékos volumencsökkenése, illetve az ingatlanügyletek 26,6 százalékos esése járult hozzá legnagyobb mértékben.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)