A KSH legfrissebb, külkereskedelmi termékforgalom témakörben megjelent gyorstájékoztatója szerint az idei év első három hónapjában a magyar kivitel értéke 5 891 milliárd forintot (19,9 milliárd eurót), a behozatalé pedig 5 367 milliárd forintot (18,2 milliárd eurót) tett ki. Ezzel jelentős, 524 milliárd forintos (1,7 milliárd eurós) aktívum halmozódott fel külkereskedelmi mérlegünkben január-március során, amely 29 milliárd forinttal (51 millió euróval) magasabb volt az előző év azonos időszakában elértnél. Közlemény.

Az első negyedévben a kivitel és a behozatal volumene is megegyezett a tavalyi év azonos időszakában mérttel.

Az árufőcsoportok közül a nagy súllyal rendelkező gépek és szállítóeszközök kategóriában az exportvolumen 0,5 százalékos, az importvolumen pedig 1,7 százalékos csökkenést mutatott az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Az árufőcsoporton belül a jelentős súlyú híradás-technikai hangrögzítő és –lejátszó készülékek behozatalának csökkenése a negyedév során hónapról hónapra alacsonyabb mértékű volt, a kategória kivitelének csökkenő trendje pedig márciusban megállni látszott: az exportvolumen egyszámjegyű növekedést produkált az év harmadik hónapjában. A közúti járművek exportja a gyártókapacitások bővülésének köszönhetően jelentősen növekedett 2013 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, és az irodagép és gépi adatfeldolgozó eszközök kivitele is dinamikus emelkedést mutatott.



A gépek- és szállítóeszközök kereskedelmének volumencsökkenésével szemben az árufőcsoportok között szintén jelentős súllyal bíró feldolgozott termékek mindkét irányú forgalma jelentősen meghaladta az egy évvel ezelőtti szintet: a kivitel volumene 3,9 százalékkal, a behozatalé pedig 3,5 százalékkal emelkedett az idei év január-márciusi időszakában. Dinamikusan bővült a főcsoporton belül a szerves vegyi termékek és a műanyag alapanyagok exportja. Az energiahordozók importvolumene 2,4 százalékkal növekedett a tavalyi év első negyedévéhez képest, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek mindkét irányú forgalma jelentősen csökkent: az árufőcsoport kivitelének volumene 7,9 százalékkal, behozatalának volumene pedig 5,5 százalékkal esett vissza.

A külkereskedelmünkben meghatározó súllyal rendelkező EU tagállamok felé irányuló kivitelünk értéke 15 245 millió eurót, onnan származó behozatalunké pedig 12 528 millió eurót tett ki az idei év első negyedévében. Külkereskedelmi mérlegünk aktívuma így ezen országokkal szemben 2 717 millió euró volt, amely 306 millióval magasabb az előző év azonos időszakában elértnél. Az unió államai közül a régi tagállamok vonatkozásában a kivitel volumene 2,1 százalékkal növekedett, míg a behozatalé 1,4 százalékkal csökkent. Az új tagállamok felé irányuló exportunk 4,5 százalékos, importunk pedig 2,3 százalékos volumencsökkenést mutatott.

Az EU-n kívüli országok felé irányuló külkereskedelmünk hiánya a tavalyi év azonos időszakában tapasztaltnál 256 millió euróval több, 977 millió euró lett. A behozatal volumene az idei év első negyedévében 4,8 százalékkal bővült, míg az export volumene 0,8 százalékos csökkenést mutatott.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)