A külkereskedelmi forgalom többlete 2011 októberében az előző év azonos időszakához képest 42 milliárd forinttal többet, 148 milliárd forintot tett ki, míg az év első 10 hónapját figyelembe véve az egyenleg 1 631 milliárd forint volt, amely 442 milliárd forinttal magasabb az előző évi bázishoz viszonyítva.

Az export volumene némi lassulást mutatott októberben a szeptemberi adathoz képest, azonban éves alapon így is dinamikusnak mondható mértékben, 6,6 százalékkal emelkedett, míg az importé jelentős lassulást felmutatva, 0,3 százalékkal mérséklődött. A kivitel továbbra is dinamikus növekedéséhez legnagyobb mértékben az elmúlt időszakhoz hasonlóan, a járműgyártással összefüggő termékek kereskedelmének kedvező alakulása járult hozzá legnagyobb mértékben. A külkereskedelmi kapcsolatok irányát tekintve kiemelkedő, hogy az Európai Unión kívüli országokba exportált volumen rendkívül dinamikus, 18 százalékos növekedést tudott felmutatni a 2011. január-októberi időszakban az egy évvel korábbi szinthez képest.

2011 első 10 hónapját tekintve az 1 631 milliárd forintos többlet az export 18 213 milliárd forintos forgalma, illetve a 16 581 milliárd forintos behozatal eredőjeként alakult ki, hogy a kivitel 13,3 százalékkal, míg a behozatal 11,4 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi árufőcsoportokat vizsgálva látható, hogy a jelentős részesedéssel rendelkező gépek-és szállítóeszközök export volumene 5,4 százalékkal, míg a behozatalé 3,8 százalékkal növekedett 2011 októberében éves alapon. A feldolgozott termékek esetén is jelentős exportvolument mutatnak a statisztikák, a kivitel 12 százalékkal, míg az import 5,4 százalékkal volt magasabb októberben a 2010-es bázishoz viszonyítva. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek exportjának volumene nem változott, a behozatal viszont 6,9 százalékkal emelkedett az év első 10 hónapjában, míg az energiahordozók import volumene 5 százalékkal bővült, amely a kőolajtermékek árának 30 százalékos drágulásával kialakuló 7 százalékos importnövekedés, illetve a természetes és mesterséges gáz esetén mért jelentős volumencsökkenés eredőjeként alakult ki.



Az egyes régiókhoz kapcsolódó külkereskedelmi forgalmat vizsgálva megállapítható, hogy az Európai Unión kívüli országok viszonylatában az export volumene jelentős mértékben, 18 százalékkal volt magasabb az előző évi szinthez képest, míg a behozatal nem változott. A külkereskedelmi deficit ezen országcsoportok viszonylatában 716 milliárd forint volt, amely 433 milliárd forinttal kevesebb, mint a 2010 első 10 hónapjában mért érték, amelyhez az ázsiai országok irányában mutatkozó 683 milliárd forintos deficitcsökkenés, illetve az EU-n kívüli európai államokhoz kapcsolódó 228 milliárd forintos egyenlegromlás járult hozzá meghatározó mértékben. Az EU tagállamainak relációjában a kivitel 9 százalékkal, míg az import 11 százalékkal volt magasabb 2011 első 10 hónapjában, mint az előző évi bázis.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)