Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lí Kju Dzsin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezérigazgatója a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el.

Az ünnepélyes aláírás előtt Varga Mihály az új üzemcsarnokról elmondta: a közel 30 millió dollárból megépülő, 22 ezer négyzetméteres gyártócsarnok száz új munkahelyet teremt majd. "A magyarországi Samsung Electronics-szal való együttműködésünk sikeres példája annak, hogyan hangolható össze a kormány sikeres befektetési politikája a gazdasági szereplők törekvéseivel" – fogalmazott a miniszter.

Szavai szerint a kormány egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja a foglalkoztatás és a beruházások növelése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása.

A Samsung beruházási programja pozitív üzenetet közvetít Magyarországról, a magyar gazdasági környezetről – mutatott rá Varga Mihály.

Fotó: NGMA stratégiai megállapodást elsőként Nam Gvan Pjo, Dél-Korea budapesti nagykövete üdvözölte. Megjegyezte: a Samsung már a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvételével egy időben beruházásokat kezdett Magyarországon.

Lí Kju Dzsin vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy  az új egységgel bővülő televíziógyár az idén ünnepli 24. évfordulóját, fejlődése a magyarországi elektronikai és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. A vállalat Magyarországon ma már közel háromezer embert foglalkoztat, beruházásaik mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot.

„Ez a telephely ma Európa legnagyobb, s a világ egyik legmodernebb tévégyára” – hangsúlyozta. Az új gyáregység 2014 januárjában kezdi meg a termelést – tette hozzá.

Fotó: SamsungFacskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a cég társadalmi felelősségvállalását emelte ki. Közlése szerint novemberben Jászfényszarun megnyílik a Samsung Smart School, amely az általános iskolások és a 18-25 év közötti munkanélküliek oktatására kínál korszerű lehetőséget, javítva ezzel  elhelyezkedési lehetőségeiket.

(MTI)