Varga Mihály szerint reménykeltőek az elmúlt hónapok gazdasági adatai, elképzelhető, hogy a gazdasági elemzők, de még a kormány 2,3 százalékos előrejelzését is meghaladhatja az idei gazdasági növekedés.

A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is arról beszélt, hogy az elmúlt hónapok adatai kedvező képet festenek a magyar gazdaság állapotáról, akár az ipari termelés növekedését, akár a kiskereskedelmi forgalom bővülését, akár a foglalkoztatási adatokat vesszük számba.

Arra a kérdésre, hogy az európai folyamatok nem veszélyeztetik-e a magyar növekedést, Varga Mihály hangsúlyozta: az európai adatok ugyan arra utalnak, hogy visszafogott a növekedés az EU-ban, ami általában alapvető hatással van a magyar gazdaságra, ugyanakkor a német adatok kedvezőbbek ennél, így joggal remélhetjük, hogy "a német gazdaság lokomotívja" maga után húzza majd a magyar gazdaságot, segíti a kedvező folyamatokat.

A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdasági növekedésben egyre nagyobb szerepet játszik a belső fogyasztás, ami arra mutat, hogy az a többletjövedelem, amely a fizetések emelésében például a pedagógusoknál, illetve a rezsicsökkentés hatásaként jutott a családokhoz, egyre inkább fogyasztásra megy és nem a megtakarítások növelésére.

Varga Mihály szerint fontos, hogy beinduljon a hitelezés, ezt szolgálhatja az alacsony kamatszint, és a jegybank, illetve az állam által biztosított olcsó források, de leginkább a gazdasági kilátások javulás hathat erre. Ezért is fontos szerinte az, hogy az utóbbi időben a konjunktúramutatók is javuló tendenciát jeleznek.

A nemzetgazdasági miniszter úgy ítéli meg, a beindult gazdasági növekedésre utal az is, hogy a foglalkoztatás bővülésében egyre nagyobb arányt képvisel a versenyszféra. Az év első két hónapjában már 50-50 százalékot biztosított a bővülésből a közfoglalkoztatás és a piaci szektor.

A miniszter Áder János köztársasági elnök delegációjának tagjaként tegnap érkezett haza Katarból. Varga Mihály kifejtette: azt mérték fel,  hol találhat a magyar gazdaság, hol találhatnak a magyar vállalkozások további kapcsolódási pontokat a most meglévők mellé. Jelenleg három vonalon is épül metró Katarban, a munkában alvállalkozóként magyar cégek is részt vesznek, mérnökök, fejlesztők kapcsolódtak be az építkezésekbe. Reményeink szerint az együttműködés hamarosan újabb területekre is kiterjed.

(MTI, NGM)