Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter állami kitüntetéseket adott át Március 15-e, nemzet ünnepünk alkalmából.

Matolcsy György ünnepi beszédében röviden méltatta a kitüntetetteket, mint mondta: minden sikeres nemzet megbecsüli kiválóságait, a most elismerésben részesülők hazáért végzett munkájára - legyenek akár pályájuk végén, vagy elején - továbbra is számít a nemzet és a kormány.

A nemzetgazdasági miniszter az eseményen ünnepélyes keretek között átadta a kitüntetetteknek a köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket.

fotó: Horváth Ernő

Magyar Érdemrend Lovagkereszt, polgári tagozatának kitüntetésében részesült: dr. Kis Papp László a műszaki tudomány kandidátusa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára a több évtizedes oktató-kutató munkája, az érdekegyeztetésben végzett tevékenysége elismeréseként.

Magyar Arany Érdemkereszt, polgári tagozatának kitüntetésében részesültek: Német Dezső a Németh Nyílászáró Gyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezetője a sikeres gazdasági vezetői, valamint támogatói tevékenysége elismeréseként. Seregdi László a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ügyvezető igazgatóhelyettese a korszerű felügyeleti módszerek magyarországi kialakításában és meghonosításában valamint az integrált felügyelet működésének módszertani megalapozásában végzett eredményes munkájáért.

fotó: Horváth Ernő

Magyar Érdemkereszt, polgári tagozatának kitüntetésében részesült: Tógyer Lajos vendéglátóipari szakember a Tógyer & Son Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. ügyvezetője a térségre jellemző vendéglátás tradícióinak őrzése, nemzetközi hírnevének öregbítése valamint a magyar és tájjellegű ételek széleskörű megismertetése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

(kormany.hu)