Európának új növekedési tervre van szüksége, meg kell határozni Európa szerepét a globális versenyben, és azt, hogy az Európai Unió (EU) régiói mire alkalmasak ebben a folyamatban - mondta Matolcsy György hétfőn Budapesten, a Corvinus Egyetemen tartott "Európa válaszúton: stratégiák a versenyképesség és a növekedés erősítésére" című konferencián.

Matolcsy György leszögezte, hogy napról napra ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk az Unióban: meg kell oldanunk az eurózóna válságát, választ kell adnunk az ezzel kapcsolatos politikai kihívásokra, végül kezelnünk kell a növekedési kihívást.

A miniszter kifejtette, a probléma az, hogy az eurózóna létrehozásakor nem dolgozták ki a kilépés szabályait, ráadásul a mai napig nincsen egységes költségvetési politika sem. Hozzátette, nehezen áthidalható az országok között tapasztalható nagy fejlettségbeli eltérés. Természetesen - húzta alá - megoldjuk a problémákat, de mindez időbe telik.

fotó: Botár Gergely

Matolcsy György úgy vélte, hogy a közös valutával kapcsolatban további kihívást jelent az, hogy nem egy állam áll a közös pénz mögött. Létezik ugyan független európai központi bank, de nem párosul erős, központi politikai akarattal - fogalmazott, majd kiemelte, az eurózónán belül szükség van egy központi magra, ezért Magyarország támogatja a többsebességes Európa megvalósítását.

A növekedési kihívással kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter aláhúzta: alapvetően ez áll a pénzügyi problémák mögött. Fenntarthatóságra, pénzügyi stabilitásra van szükség, továbbá meg kell határoznunk, hogy az EU miként koncentrál az új technológiákra a jövőben. Matolcsy György úgy vélte, hogy  Kelet-Európa helyét meg kell határozni az Európai Unióban, mert az Unió keletről dinamizálható.

fotó: Botár Gergely

Európának újraiparosítási koncepcióra van szüksége, ehhez oktatási fejlődés, valamint demográfiai fordulat kell. Zárásul elmondta:  fenntartható stabilitásra van szükség, a verseny és technológia a fejlődés kulcsa.

Wolfgang Schäuble hangsúlyozta: a válság lehetőséget ad arra, hogy a 90-es években, az euró létrehozásakor elmulasztott döntéseket most meghozzák. Rámutatott: az euró megalkotásakor ott hibáztak, hogy csak a gazdasági integrációban látták az unió fejlődését, a politikai unió mélyítése elmaradt. Fiskális uniót kell létrehoznunk a valutaunió mellé – hangsúlyozta.
Rámutatott: azt a rést ami ma a tagállamok gazdasági helyzete között tátong, nem szabad hagyni tovább nőni, minden szerződésmódosítást a 27 tagországra együtt kell meghozni.

Wolfgang Schäuble, Matolcsy György (fotó: Botár Gergely)

A panelbeszélgetés során a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy az uniónak közös fiskális politikára van szüksége, továbbá, hogy keményebb szabályokkal kell fellépni azokkal szemben, akik nem alkalmazzák azokat. Továbbá megegyezés volt a tekintetben is, hogy versenyképességre, versenyképes adózásra és megerősített együttműködésre van szükség. Felmerült a politikusok felelőssége és a morális felelősségvállalás kérdése is.Szó esett a napjainkban nagy vitát kiváltó eurókötvényekről. A német tárcavezető hangsúlyozta, hogy először szükség van a fiskális unió megteremtésére, és csak ez után releváns az eurókötvények kibocsátása.

Matolcsy György elmondta: szükség van az intézményrendszer reformjára és a pénzügyi politika megszilárdítására annak érdekében, hogy Magyarország az eurózóna tagja lehessen. A miniszter meglátása szerint a csatlakozás 2020-ban következhet be.

(kormany.hu)