A jövő évi költségvetési törvénytervezet illeszkedik a kormány 2010-ben kitűzött fő céljaihoz: a foglalkoztatás bővítéséhez, az államadósság csökkentéséhez, az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartásához, azaz a fenntartható, stabil államháztartási gazdálkodáshoz - jelentette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára a kedden kezdődött, háromnapos XIV. Önkormányzati Költségvetési és Adókonferencián Egerben.

További, társadalmi célként jelölte meg a demográfiai fordulat elérését. A helyettes államtitkár elmondta, hogy számításaik szerint bővülni fog a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményeiben részesülő vállalkozások száma. Jelezte azt is, hogy a Start munkaprogram keretösszege 30 milliárd forinttal növekszik, többen és hosszabb ideig tudnak így ennek keretében dolgozni.

Banai Péter Benő kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés az államadósság további csökkenésével is számol. Rámutatott: az európai uniós tendenciákkal ellentétes folyamatok zajlanak Magyarországon, azaz, míg az EU-ban növekszik az államadósság általános mértéke, Magyarországon csökken. Hozzátette, a jövő évi költségvetés kétszázalékos GDP-növekedéssel is számol, miközben az államháztartási hiány három százalék alatt marad.
A helyettes államtitkár kitért a 2011-ben bevezetett családi adókedvezmény rendszerére, amelynek szerves folytatásaként jövőre az egyéni járulékokból is levonható lesz a családi kedvezmény összege. Ez mintegy 50 milliárd forint pluszt jelent majd a családok számára - húzta alá. Hozzátette: jön a gyed extra rendszere is, amely lehetővé teszi a kismamák rugalmasabb foglalkoztatását.

Rámutatott, hogy a gazdasági növekedés további forrásjuttatásokat tehet lehetővé. Ezek sorában említette a pedagógusbérek emelését, amelynek plusz kiadási hatása több mint 150 milliárd forint, de az egészségügyi intézmény-rendszer is mintegy 50 milliárd forinttal kap majd többet 2014-ben.

Megjegyezte: az államadósság-szolgálat összege mintegy 80 milliárd forinttal lesz kevesebb jövőre, mert sokkal olcsóbb finanszírozni a magyar állampapírokat, mint néhány évvel ezelőtt.

(MTI)