A gyed extra hatására a hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2015-re elérheti a 40 százalékot - mondta Szalai Piroska miniszteri biztos sajtótájékoztatón, pénteken.

A szám 2012-ben 36 százalékos volt, a legalacsonyabb az Európai Unióban.

A miniszteri biztos ugyanakkor ezt az értéket is áttörőnek értékelte, mivel a mutató korábban alig több mint 33 százalék körül stagnált. Mint mondta, Ausztriában a csoportba tartozó nők 70 százaléka dolgozik, igaz, jelentős részük nem teljes munkaidőben.

A munkaadókat is egyre inkább érdekeltté kívánja tenni a kormány a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában - fűzte hozzá. Míg a tavalyi szabály szerint két éven át nem kellett járulékot fizetniük, a harmadik évben pedig csak 50 százalékos munkaadói járulékfizetési köztelezettségük volt utánuk, idén már a három vagy többgyermekes anyák után három évig egyáltalán nem fizet járulékot a munkaadó, majd újabb két évig féljárulék-fizetési kötelezettsége van.

Szalai Piroska jelentősnek nevezte a gyed összegének növekedését, amely a minimálbér változása miatt idén maximálisan 142 ezer forint lehet.

Beszámolt arról is, hogy míg 2009-ben valamivel több, mint 26 ezer bölcsődei férőhely volt az országban, 2012-ben ez már meghaladta a 36 ezret, 2014-re pedig négyezres bővítést tervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így év végére megközelíti a 43 ezret.

Januárban mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója a gyed extráról szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen sikeresnek értékelte a január 1-je óta adott lehetőségeket.

Sélleiné Márki Mária közölte azt is, hogy több ellátás egyidejű folyósítására csaknem százan jelentkeztek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ikres gyermekek szülei számára már egy évvel tovább, akár a gyermekek három éves koráig folyósítható a gyed.

Dani Csaba, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője a családtámogatási változásokról szólva elmondta: a gyes is igényelhető többszörösen, ha újabb gyermek születik a családban, és kombinálható is más ellátásokkal. Az is eldönthető, hogy melyik szülő vegye igénybe az ellátásokat, de ezzel kapcsolatban később is megvan a változtatás lehetősége.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy akiknek tavaly azért szűnt meg a gyes-jogosultsága, mert heti 30 óránál több munkát vállalt, idén még a jogosultsági idő végéig újra megkaphatja azt, ha kérelmezik. Március 31-ig igényelhetik a juttatást, akár január 1-jétől visszamenőleg.

A gyes ugyan járulékköteles, de mivel adót nem kell fizetni utána, a családi adókedvezmény nem terjeszthető ki rá - hangzott el - míg a gyed kötelezettségeit érintheti az adókedvezmény.

A 2014 januárjában született gyermekek szülei hamarosan tájékoztató anyagot kapnak a változásokról - ismertette.

December 2-a óta több mint 15 ezer Kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők az államkincstárnál, vagyis naponta átlagosan háromszázat - számolt be Balatoni Ildikó főosztályvezető. Hozzátette: állományuk jelenleg több mint 5 milliárd forint, ebből több mint 3 milliárd a december 2-án bevezetett új Babakötvény állományát gyarapítja.

Ez utóbbi infláció felett 3 százalékos kamatot garantál - ismertette.

Emlékeztetett: a 2006 január 1-je után született gyermekek a számlára 42 500 forintos életkezdési támogatást kapnak, de a szülők is befizethetnek a számlára rendszeresen vagy alkalmanként is.

(MTI, NGM)