A január – decemberi időszakban továbbra is jelentős mértékben, 25 ezer fővel emelkedett a versenyszférában alkalmazottak száma a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, míg a költségvetési intézményekben létszám csökkenés mutatkozott. Az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetése továbbra is érezteti pozitív hatását: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete decemberben – 2010 januárja óta nem látott mértékben – 11,4 százalékkal, az egész évet tekintve 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet.

A foglalkoztatottak száma decemberben 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a versenyszféra 5 főnél nagyobb vállalatai körében. Ettől függetlenül az elmúlt időszakban dinamikus bővülés volt tapasztalható: az év elejétől számítva 1,3 százalékos létszámbővülés volt érzékelhető. A feldolgozóiparban tapasztalt eddigi dinamikus bővülés a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére is fennmaradt, ebben az ágazatban a foglalkoztatottság 0,7 százalékos emelkedése volt megfigyelhető.



Forrás: KSH

Az 5 főnél nagyobb vállalatok, valamint a közszféra 2011 decemberében 2 millió 663 ezer főt foglalkoztatott, amely 1,2 százalékkal alacsonyabb a tavaly ilyenkor mért szinthez képest. Ennek oka a közszféra csökkenése: kifutott a korábbi közfoglalkoztatási program, ezért létszámcsökkenés mutatkozott (az új közmunkaprogramok hatása még korlátozottan érzékelhető). A 2011. január - decemberi időszakban a költségvetési intézményekben - a közfoglalkoztatottak számát kiszűrve – is 1,7 százalékos csökkenésről beszélhetünk a megelőző év azonos időszakához képest.

Az arányos, egykulcsos adózás továbbra is pozitívan hat a havi keresetek alakulására. Nemzetgazdasági szinten decemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete dinamikusan, 11,4 százalékkal emelkedett (amely nem tartalmazza a családi adókedvezmény további kedvező hatásait) az egy évvel korábbi szinthez képest. A jelentős emelkedés a versenyszférában foglalkoztatottak 12,8 százalékos, a nonprofit szférában dolgozók keresetének 12,1 százalékos, míg a költségvetési szektorban alkalmazottak 7,4 százalékos nettó bérnövekedésének köszönhető.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)