A családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógus béremelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9 százalékkal nő majd a háztartások fogyasztása 2014-ben, így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a parlament megkezdte a jövő évi költségvetés általános vitáját.

Varga Mihály hangoztatta: a jövő évi büdzsé középpontjában a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése áll, ezért lehet a rezsicsökkentés költségvetésének nevezni.

Rámutatott: az elmúlt években a kormány által megtett intézkedések és a világgazdasági körülmények lehetővé tették az ideinél optimistább tervezést, a kormány jövőre 2 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos inflációval és 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A miniszter szerint az ország talpra állításához továbbra is arányos és kölcsönös tehervállalásra van szükség, így azok a szektorok, "amelyeket bevontunk a teherviselésbe a mostani adóteherrel vagy központi elvonással kell, hogy számoljanak".

Varga Mihály hangsúlyozta: kiemelt cél a családok támogatása, a gyermekvállalás erősítése, ezért a legfontosabb intézkedésnek az adókedvezmény kiszélesítését nevezte a miniszter; az intézkedés 260 ezer családot érint majd.

Fotó: Árvai KárolyÚj elem, hogy azoknak az egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik tanulmányaik alatt gyermeket vállalnak, részben elengedik felvett diákhitelüket; erre 4 milliárd forint áll rendelkezésre – emelte ki Varga Mihály. Aláhúzta azt is, hogy a nyugdíjak jövőre is megőrzik vásárlóértéküket.

A pedagógus-béremelés átvezetése szintén megtörténik: 153 milliárd forint áll rendelkezésre többletforrásként a 2014-es költségvetésben, így jövőre is megvalósul a 2013-ban elindított béremelés. 2014 szeptemberében újabb béremelés lesz, ennek a fedezete rendelkezésre áll, 160 ezer pedagógust érintve – jelezte  a miniszter.

Varga Mihály elmondta: a kormány célja, hogy a közfoglalkoztatottaknak a foglalkoztatási szempontból kritikus téli időszakban is legyen munkájuk, ezért téli közfoglalkoztatási program indul 2013. november 1-jén, amely 2014. április 30-áig tart, valamint 2014. év végén ismét elkezdődik. Erre a célra 2014-ben több mint 30 milliárd forint áll rendelkezésre.

A nemzetgazdasági miniszter megemlítette azt is, hogy az európai uniós források gyorsabb és hatékonyabb felhasználását szeretné elérni a kormány. 2013-hoz hasonlóan jövőre is lesz Beruházási Alap, amelyben a kormány a legfontosabb beruházásokat gyűjtötte össze.

Fotó: Árvai KárolyA devizahitelesek problémájának megoldásáról Varga Mihály elmondta: mivel az eddigi visszajelzések alapján a bankok nem használták ki az időt a devizahitel-szerződések kedvezőbbé tételére, a nemzetgazdasági tárca kidolgozza javaslatait; a kérdéssel jövő héten érdemben foglalkozik a kormány, és az NGM időben széthúzott megoldásra tesz majd javaslatot, amely figyelembe veszi az ország reális teherviselő képességét is.

Varga Mihály elmondta: folyamatosan egyeztetnek a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) is a megoldásról. A miniszter az árfolyamszintet firtató kérdésre megerősítette: a forinthitelesek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mintha devizában adósodtak volna el.

Arra a kérdésre, hogy szóba kerülhet-e egy, a korábbi árfolyamgáthoz hasonló megoldás, a miniszter hangsúlyozta: "részben azokból a megoldásokból is ki tudunk indulni, amelyek az elmúlt két, két és fél évben felmerültek".

Varga Mihály elmondta: hibának tartaná, ha minden olyan ötletet "kidobnánk az ablakon", amely az utóbbi időszakban több tízezer devizahitelesnek tudott segíteni.

Fotó: Árvai KárolyAz üzemanyagárakat illető kérdésre Varga Mihály elmondta: a kormány nem csökkenti a jövedéki adó szintjét jövőre. Hozzátette: a rezsicsökkentéssel a kormány egyértelművé kívánta tenni, hogy a háztartásokon kíván segíteni, és figyelembe véve a GDP-arányos 3 százalékos hiánykorlátot, a kabinetnek ennyire van lehetősége.

Varga Mihály azt is bejelentette, hogy az ingyenes készpénzfelvételt lehetővé tevő megoldáson dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz-frakció. Közölte: úgy látja, olyan megoldást tudnak találni a készpénzfelvétel ingyenességére, amely valóban tehermentesíti az ügyfeleket a készpénzfelvétel költségeitől, és megakadályozza, hogy a bankok ezeket a díjakat más módon terheljék rájuk.

(MTI)