2013 negyedik negyedévében a magyar gazdaság növekedésének üteme tovább gyorsult, a bruttó hazai össztermék 2,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Erősebb a gazdaság, mint a kormányváltás előtt – mondta Varga Mihály a GDP-adatokra reagálva. Hasonló dinamikus növekedésre 8 éve nem volt példa Magyarországon, az elmúlt év egészében 1,2 százalékkal növekedett a magyar gazdaság - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a mai sajtótájékoztatóján.

A GDP 0,6 százalékkal bővült az előző, harmadik negyedévhez viszonyítva, a gazdasági növekedéshez mindhárom termelő ágazat, a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar egyaránt hozzájárult.  Varga Mihály szerint akár 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés, bár a kormány továbbra is konzervatívan számol, és egyelőre nem változtat az idei 2 százalékos növekedési prognózisán. A nemzetgazdasági miniszter szerint az infláció idén is alacsony marad, de deflációtól nem kell tartani.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: egyes piaci elemzők jóval optimistábbak a kormánynál, és 2 százalék fölötti növekedést várnak, de miniszterként még nem látja okát annak, hogy a hivatalos, 2 százalékos kormánybecslésen változtassanak.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergő

"A magyar gazdaság köszöni szépen jól van, minden mutatóban jobban teljesít mint korábban" - emelte ki a pénteken publikált GDP adatot kommentálva Varga Mihály. A miniszter kifejtette, tavaly tavasszal 0,7 százalékos GDP növekedéssel számolt a kormány, ősszel a költségvetés tervezésekor már 0,9 százalékra korrigálta 2013-as növekedési prognózisát a kabinet.

Az ipari termelés 5 százalék felett növekedett, amit támogatott a külső kereslet élénkülése, az autóipari kapacitások bővítése, és emelkedett a belső kereslet - mutatott rá a miniszter.

Varga Mihály kiemelte: az építőipari termelés jóval 10 százalék feletti negyedik negyedéves bővülését a beruházások növekedése is segítette, a kormányzati fejlesztések és az uniós transzferek mellett a magánszféra beruházásai is érdemben támogatták a növekedést.

Az elmúlt év végére a GDP-növekedésből a termelő ágazatok mellett az egyes szolgáltató ágazatok is kivették a részüket, így a kereskedelem, a vendéglátás, a szállítás is jól teljesített - mondta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy a gazdasági növekedés szerkezete is kiegyensúlyozottabb lett, a külső konjunktúra mellett a belső kereslet is élénkült. A kiskereskedelmi forgalom 3 százalék körüli negyedik negyedéves bővülését erősíti, hogy a háztartások fogyasztása tovább élénkült, amit a rezsicsökkentés, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelése, a reáljövedelmek növekedése, a fogyasztói bizalom javulása is eredményezett. A gyed extra, a családi adókedvezmény kiterjesztése és a minimálbér emelése is növelik a rendelkezésre álló jövedelmet.

A külkereskedelmi áruforgalom rekordot döntött, a kivitel értéke továbbra is meghaladta a behozatalét, így 2013-ban a külkereskedelmi egyenleg rekordnagyságú, 7,3 milliárd eurós többletet ért el, főként az ipar, és ezen belül is a járműgyártás kiemelkedő teljesítményének köszönhetően - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés fenntarthatóbb lett, mivel fokozatos gyorsulása mellett az ország külső egyensúlya az elmúlt negyedévekben javult. Mindemellett az államháztartás hiánya a GDP-hez mérten jóval 3 százalék alatt maradt 2013-ban és az idén is 3 százalék alatt lesz -emelte ki.

Varga Mihály megemlítette a munkaerőpiaci mutatók javulását is, emlékeztetett rá, hogy több mint 4 millió a foglalkoztatottak száma, 1992 óta ez a legmagasabb regisztrált érték, és a versenyszférában tavaly 30 ezer új munkahely jött létre.

A kilátások, a trendek kedvezőek a következő negyedévekre is, amit a külső konjunktúra várható élénkülése mellett az üzleti és fogyasztói várakozások, rendelésállományi adatok is alátámasztanak, az export továbbra is jól teljesít - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Kérdésekre válaszolva elmondta: az infláció a kormány várakozásai szerint idén éves szinten 2,4 százalék lesz, továbbra is alacsony marad, de "nem kell tartanunk a deflációs veszélytől".

A paksi erőműbővítéssel kapcsolatos pénzügyi megállapodásról elmondta: várhatóan szerdán kerül a kormány elé, a  hitelszerződés szövegét az orosz és a magyar kormánynak is jóvá kell hagynia.

Arra a felvétésre, hogy az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében, a miniszter azzal válaszolt, hogy "meg kell védeni ezt a vívmányt".

(MTI, NGM)