Fontos mérföldkőhöz érkezett a British Telecom (BT), a világon az egyik legnagyobb távközlési szolgáltató magyarországi munkavállalóinak létszáma elérte az ezret, és a cég további létszámbővítést tervez - tájékoztatta pénteken Budapesten a BT a sajtó képviselőit.

A világ 170 országában jelenlévő BT Magyarországon működő Európai Szolgáltató Központjában a következő 12 hónapban további 150-200 magasan képzett fiatal munkaerő kezdi meg a munkát.

A BT budapesti és debreceni irodáiban dolgozó szakemberek több mint háromezer nemzetközi ügyfelet szolgálnak ki, közöttük a világ vezető multinacionális vállalatait is, egyebek között ügyfélmenedzsment, pénzügyi és üzleti adminisztrációs szolgáltatások széles skálájával.

Kép letöltéseFotó: NGM

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tájékoztatón kiemelte, hogy a BT létszámbővítése a szolgáltató szektorban valósult meg, amely a magyar gazdaság egyik kiemelt ágazata. A nemzetközi nagyvállalatok közel 80 szolgáltató központot működtetnek hazánkban és mintegy 30 ezer munkavállalót alkalmaznak.

A kormány gazdaságpolitikai és munkahely-teremtési céljaihoz jól illeszkedik a vállalatnak az a törekvése, hogy egyre több magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújt Magyarországról és bővíti a magasan képzett foglalkoztatottak számát - mondta a miniszter.Megjegyezte, hogy a PwC és az AmCham közös tanulmánya szerint a magyarországi szolgáltató központok fejlődése olyan gazdasági sikertörténet, ami eddig még nem kapott kellő nyilvánosságot.

Kép letöltéseFotó: NGM

A miniszter kiemelte: a külföldi befektetők számára hosszú távú döntések meghozatalához fontos a gazdaságpolitika kiszámíthatósága. Magyarországon a feladat már nem a válságkezelés, hanem a kiegyensúlyozott növekedés támogatása, a kormány célja a fegyelmezett költségvetési politika folytatása, az adósság leépítése és a növekedés támogatása - tette hozzá.

Rogier Bronsgeest, a BT Glbális Ügyfélmenedzsment elnöke szólt arról, hogy a BT a világ egyik vezető globális hálózati szolgáltatója, amely több mint 170 országban és számos ipari ágazatban a legnagyobb cégek és kormányzati szervezetek ezreit szolgálja ki. A cég kínálata kiterjed a nagy teljesítményű hálózati- és felhőalapú szolgáltatásokon túl az egységes kommunikációs platformra szabott, valamint a mobilitási, továbbá a legfejlettebb biztonsági szolgáltatásokra is.

A közel egy évtizede alapított európai központ mára a cég nemzetközi működésének fontos stratégiai bázisa lett. "Magyarország kiváló üzleti helyszín számunkra, hiszen itt magasan képzett, több nyelven beszélő, innovatív munkaerő áll rendelkezésünkre" - fogalmazott.

Jonathan Knott, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete elmondta, hogy az Európa Unióban a legnagyobb kihasználatlan potenciált a magyar-brit kereskedelmi kapcsolatokban látja. Ennek megváltoztatása érdekében kapcsolatépítő programok készülnek indítani kis- és középvállalatok egymással megismertetésére és a magyarországi lehetőségek bemutatására. Bátorítani kívánják a brit nemzetközi nagyvállalatokat is nagyobb magyarországi szerepvállalásra. Hozzátette: az egyik legjobb példa, amit a brit vállalatoknak fel mutatni tud, az a British Telecom sikeres magyarországi vállalkozása.

Kép letöltéseFotó: NGM

A British Telecom Európai Szolgáltató Központjában a munkavállalók 93 százaléka magyar, több mint 85 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik, átlagéletkoruk 30 év alatt van, általában több mint két idegen nyelven beszélnek felsőfokú szinten.

A BT folytatja magyarországi tevékenysége bővítését, újabb munkahelyeket teremt elsősorban ügyfélmenedzsment és üzleti támogató szolgáltatások terén. A vállalat folyamatosan keres gazdasági, kereskedelmi, informatikai vagy pénzügyi végzettségű fiatal munkavállalókat, akik már rendelkeznek egy-két év szakmai tapasztalattal és az angol mellett felsőfokú szinten beszélnek egy másik európai nyelvet is.

(MTI)