Átadták az Ipari Parkok Versenyképességi Díj elnevezésű elismeréseket csütörtökön Budapesten.

A pályázatot az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület (IPE) hirdette meg az Iparfejlesztési Közalapítvány szakmai támogatásával az ipari parkok vonzóvá tétele mellett a versenyképesség erősítésére.

A 2013-ban második alkalommal meghirdetett versenyképességi díjra tíz pályázat érkezett, a fődíjat a Budaörsi Ipari Park nyerte, díjat kapott a vezetésért, tudatosságért az Alba Ipari Zóna, a szociális érzékenységért és társadalmi szerepvállalásért a Váci Toperini Ipari Park, a befektetőközpontúságért pedig a Nyíregyházi Ipari Park.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyLenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: Magyarországon több mint kétszáz ipari park működik, eltérő körülmények között, a pályázaton indulók jól működnek, regionálisan komoly szerepük van a foglalkoztatásban, jelentős gazdaságszervező erőt tudnak felmutatni.

A legújabb szabályozás lehetővé teszi a tudományos és technológiai park cím elnyerését is, amelyre a pályázatot rövidesen kiírják - mondta a helyettes államtitkár, aki szerint az ipari parkok szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, a betelepült vállalkozásoknak ez előnyt jelenthet a pályázatoknál.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyGreinstetter Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az ipari parkok meghatározó szerepet töltenek be a növekedésben, a munkahelyteremtésben. A több mint kétszáz ipari parkban a legutóbbi adatok szerint négyezer vállalkozás működött, száznyolcvanezer munkavállalót foglalkoztattak, és jelentős szerepük volt az exportban.

(MTI)