Az Európai Bizottság reálisnak minősítette a jövő évi magyar hiánycélt – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol egyúttal aláírták azt a megállapodást, melynek keretében a Nokia Siemens Networks budapesti kutatás-fejlesztési központjában 224 új, felsőfokú munkahely létesülhet.

Matolcsy György kiemelte: a Nokia Siemens Networks és a magyar állam között létrejött megállapodás olyan ünnepi esemény, amely kitűnő kutatás-fejlesztési központot hoz létre. A több milliárdos beruházáshoz a magyar állam 270 millió forintos támogatást biztosít, amely 224 tehetséges, magyar fiatal munkába állását teszi lehetővé. Minden új munkahelyhez közel egy milliós forinttal járul hozzá az állam, ami jó arány, mutatja hazánk versenyképességét a high-tech szektorban – tette hozzá.

fotó: Árvai Károly

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: Magyarország ezekben a hetekben, hónapokban olyan megújuláson megy át, amely révén a régió legvonzóbb gazdaságává válik. Mindehhez szükségesek az olyan okos, kis lépések is, mint amit a mostani megállapodás takar.

A miniszter a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az Európai Bizottság reálisnak minősítette Magyarország jövőre tervezett 3 százalék alatti hiánycélját, amellyel Európában az első hét állam között lehetünk. Hazánk az első csatát megnyerte – fogalmazott –, de jövőre a növekedésért vívott újabb csatát is meg kell nyernünk és ehhez a 2012-es strukturális reformok végrehajtása szükséges.

Dietmar Appeltauer, Matolcsy György, Völner Pál (fotó: Árvai Károly)

A 2012-es gazdasági növekedésről szólva a miniszter kifejtette: nagyban függ a partnerektől és Magyarországtól is, hogy az átlagos európai növekedést meghaladjuk-e. A Kormány folyamatosan figyeli a gazdasági növekedéssel kapcsolatos európai trendeket, Németország Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere, ha Németország nagyobb bővülést prognosztizál, akkor Magyarország is reménykedhet a gyorsabb növekedési ütemben.

Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az új kutatás-fejlesztési beruházás keretében létrejövő 224 új munkahely megtartására a cég öt éves garanciát vállalt. Elmondta: az új munkavállalók átlagéletkora 28,5 év, többségüket a vállalat ösztöndíjprogramján keresztül választották ki, amelyhez nagy segítséget jelentett, hogy tizenhárom hazai egyetemmel állnak kapcsolatban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményét ide kattintva olvashatja!

(kormany.hu)